Karácsonyi ünnepkör - Ádvent

Ádvent: Az egyházi év kezdete, a karácsonyra való négyhetes lelki előkészület ideje, kezdete a Szent András napját (november 30.) követő vasárnap előestéje. Eredete az V-VI. századra nyúlik vissza, s az első időszakban háromnapos böjttel volt összekötve. A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése.

Bod Péter református lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén:

"Így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján."

Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. A vallásos emberek szigorú böjtöt tartanak ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.

Ádventkor az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kisérője legyen. Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet "édesgessenek" magukhoz. Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni. Az Ipoly mentén járta az a hiedelem, hogy az elázott pénz Advent idején tisztul. Salgótarján környékén azt tartották, hogy ilyenkor tüzes emberek jártak, kiknek a szájukból tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni.

Ősi időkből származik a varázskör gondolata. Koszorút fontak az emberek szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból, és vörös meg aranyszín szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A koszorú vagy a kör az örökkévalóság jelképe volt, és a varázserőé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellem elől el lehet zárni a házat.

Elza napja (december 1.)

December első napjával megkezdődik a hó végi ünnepekre való előkészület. Többek között befogják a karácsonyi pulykát is hízni. Az időjárást illetően negyvenes nap. Mindenütt azt tartják, ha e napon fúj a szél, akkor 40 napig szeles lesz az idő.

Ferenc, Disznóölő Szent Ferenc, Disznóölő Ferenc napja (december 3.)

Azt tartották a Dunántúlon, hogy e nap kiváló alkalom a disznók levágására, feldolgozására, már elég hideg van, van ideje és lehetősége a húsnak, hogy kifagyjon.

Borbála napja (december 4.)

Szent Borbála emlékünnepe, aki Kis-Ázsiában élt. Keresztény hitéért halt mártírhalált. A bányászok, tüzérek, védőszentje. A Borbála nap hiedelemszokásai a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Ilyen például a női munkatilalom. Tiltott dolog volt a fonás, varrás, söprés. Borbála napi női látogató nem hoz szerencsét a házra. A boszorkányok e napon szerezték be a rontáshoz szükséges ruhadarabokat, ezért tilos volt a ruhát kint hagyni. Tilos ajándékozni, kölcsönadni, mert az elvinné a szerencsét a háztól. Javasolt munka a borfejtés, tollfosztás. Ha a Borbála napon vízbetett gyümölcság kivirágzott karácsonyra, a lány férjhezmenetelére jósoltak.

Szent Miklós napja (december 6.)

Szent Miklós püspök a IV. században élt a kisázsiai Myra városában. A pékek, gabonakereskedők, diákok, eladólányok, révészek, vízimolnárok, polgárvárosok pártfogója. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a XIX. században került be a köznyelvbe. Az ország egyes területein szokás volt a mikulásjárás, amely eredetileg középkori diákszokás volt. A falvakban a XX. század első évtizedeiben városi hatásra terjedt el az ajándékozás szokása.

Alakja közismert, jóságos tekintetű, ezüst szakállas idős emberként ábrázolják, aki püspöki süveget és piros talárt visel, kezében pedig püspöki pásztorbotot tart. Általában a jó gyermekek ajándékosztó barátjának tekintik.

Az időjárással kapcsolatos hiedelmek szerint ilyenkor már havazik, mire azt mondják: Miklós megrázta a szakállát, melyből a karácsonyi időjárásra következtettek.

Luca napja (december 13.)

Szent Luca a legenda szerint keresztényhitéért halt vértanúhalált. A szembetegségben szenvedők pártfogója. A név a latin lux, az a fény szóból ered. Ehhez a naphoz kapcsolódó hiedelmek: például a férj- és házasságjóslás, halál- és beteg-jóslás, termésjóslás, időjárásjóslás.

A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentősebb Luca napja. Lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca büntetésből a fonó asszonyhoz hajítja az orsót, kóccá változtatja a fonalat, bevarrja a tyúkok tojókáját. Luca napján alakoskodni is szoktak. A Luca-alakoskodó fehér leplet hord, arca elé vagy fejére szitát tesz. Ellenőrzi a fiatalokat, a lustákat megszégyeníti.

Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével Karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Alig van olyan falu, ahol nem ismernék a Luca székéről szóló babonás történeteket. A lucaszéken készítője minden nap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen Karácsony estéjére készüljön el. Ezért terjedt el a mondás: "Lassan készül, mint a Luca széke". Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól.

Az ország nyugati részében Luca-nap hajnalán "kotyolni" járnak a kisfiúk. Szalmát vagy fadarabot visznek magukkal (legjobb, ha ezeket valahol elcsenik), s arra térdelve mondják el köszöntőjüket. Utána kukoricával vagy vízzel öntik le őket a háziak, ők pedig a szalmával, fával "megvarázsolják" a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak .

Luca-Luca, kitty-kotty,kitty-kotty
Tojjanak a tiktyok, lúdgyok, jó tojók legyenek.
Annyi pénzök legyen, mint a pelva kutyolban a pelva.
Akkora szalonnájok legyen, mint a mestergerendája.
Akkora kolbászok legyen, mint a falu hossza.

A köszöntőt mondó gyerekek ezután ajándékokat kapnak.

Luca-napkor a fonóban együtt mulatott a falu egész ifjúsága. Ettek, ittak, muzsikáltak, társasjátékokat játszottak. Sötétedéskor beállítottak a lucák: fehér lepedőben, belisztezett arccal jöttek a legények a lányokat ijesztgetni. Őrségben fűzfavesszőből suprát fontak, s azzal verték ki a fehérnépből a rossz szellemet, s egészséget, mértékletességet kívántak neki.

Palóc vidéken lepedőbe öltözött legény, derekán borjúkötéllel járta a házakat. Arcát liszttel, nyúlbőrrel, vagy szitával fedte be (vele, általa az áhított tisztaság, a szűzség volt jelen - a nyúl a keleti zodiákusban a szűz havának jelölője). Kopogtatás nélkül lépett be az ajtón, s a kezében tartott Márton-napi lúdszárnnyal (angyalszárnnyal) simogatta végig a háziak arcát, a falon lévő tárgyakat; a sarkokra keresztet "rajzolt" a szárnnyal, és hátrafelé lépegetve némán távozott. Ő nem az európai rontó-bontó lucapucát idézte meg.

Legelterjedtebbek a szerelmi jóslások voltak. Leggyakrabban derelyét főztek ezen az estén. Mindegyikbe egy fiúnevet rejtettek el. A derelyét vagy gombócokat forró vízbe dobták, majd azt, amelyik elsőnek "felugrott", gyorsan kikapták. Az abban elrejtett fiúnév jelentette a jövendőbeli keresztnevét. Vagy ólmot öntöttek, hogy megtudhassák leendő férjük foglalkozását. Egy másik jóslás szerint a papírszeleteket a lányok egyesével a tűzbe dobták. Csak az utolsó cédulát hagyták meg, mert a ráírt név mutatta a vőlegény nevét.

Egyes helyeken Lucakor a lányok almába haraptak, amiből utána minden nap harapni kellett. Ami maradt, azzal mentek az éjféli misére, és akivel először találkoztak, olyan nevű lett az uruk.

Tamás napja (december 21.)

Hitetlen Tamás néven emlegetett apostol napja. A hagyomány szerint pünkösd után megjelent neki külön Jézus. Innen ered a szólás: Szent Tamás szolgája vagyok, azaz hiszem, ha látom. E naphoz is férjjósló praktikák kapcsolódnak.

Az esztendő legrövidebb napja a téli napforduló csillagászati időpontja.

A Muravidéken valamikor régen azt hitték, hogy aki ezen a napon egyszer disznót öl, annak azután minden évben le kell vágnia valamit, mert különben Tamás öl, elpusztul valamelyik állat.

Karácsony a téli napforduló ősi ünnepe. A kereszténységben Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és a békesség, a család és a gyermekség, az otthon és a szülőföld, az életet adó fény megszületésének ünnepe. A világosság győzelme a sötétség fölött. A középkorban a karácsonnyal kezdődött az új esztendő.

Karácsony ünnepét betlehemezés, szentcsalád-járás, "bő-kovács" játék vezette be az advent fontos tartozékaként. Hegyhátvidéken napfordulati pásztortáncot jártak a betlehem körül. A Szeged alsóvárosi templomba a századfordulón még az éjféli misére dudaszóval pásztorok vonultak be, ketten közülük gedát és bárányt hoztak, s adtak át a miséző papnak, s a jószágok átadását napfordulati tánc követte, amelyet mindenki járt, s dudaszó kísért. A betlehemezők az angyalok és Mária is legények voltak általában, de Mezőkövesden lányok adták elő a játékot.

Betlehemezés:

Az ősi Izrael a Római Birodalom fennhatósága alá tartozott. A római császár birodalmának minden tartományában, így Izraelben is népszámlálást rendelt el, és megparancsolta, hogy mindenkit ott írjanak össze, ahonnan származik. József várandós feleségével, Máriával elindult tehát Betlehembe, szülővárosába. Nem találtak szállást, ezért egy istállóban húzták meg magukat, és ott született a Megváltó. A környéken pásztorok legeltették nyájukat, amikor megjelent elôttük az angyal, és elmondta az örömhírt. A pásztorok fölkeresték a boldog családot, és elmondták, hogy az angyal azt jövendölte gyermekükrôl: ő lesz a Megváltó. A gyermek üdvözlésére három napkeleti király, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár is megérkezett. Fényes csillag vezette el ôket a betlehemi jászolhoz. Gazdag ajándékokat hoztak a boldog családnak, és örvendeztek a Megváltó születésének.

A betlehemezés ma is élő népszokás, amely felidézi Jézus születésének körülményeit. Kezdetben felnőtt férfiak játszották a templomban, de az elmúlt száz évben általában kisfiúk játsszák. Házról-házra járnak, kezükben viszik a betlehemet, s minden házban előadják a történetet. A játék befejezése után jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik megajándékozzák a maskarába öltözött kisfiúkat. A betlehemet fából készítették. Az elöl nyitott láda az istálló belsejét ábrázolja. A jászolban fekszik az agyagból megformált vagy fából kifaragott gyermek, szülei és az állatok körében. A különösen jól sikerült betlehemeket a játék után eltették, és a következő évben is felhasználták, de az is gyakori volt, hogy minden karácsonyra új betlehemet készítettek. A betlehemező gyermekek kötött szöveget mondtak, amely apáról fiúra szállva öröklôdött. A játék többnyire azt a jelenetet örökítette meg, amikor az angyal a mezőn alvó pásztorokat tudósítja a boldog eseményről, s azok ajándékokkal kerekednek fel a kis Jézus köszöntésére. A betlehemező gyerekek kifordított bundát terítenek vállukra, nagy bajuszt ragasztanak. Ha pedig a három keleti király hódolását jelenítik meg, akkor királyi palástot és koronát hordanak.

Karácsony vigíliája, Ádám-Éva napja (december 24.)

Az adventi időszak utolsó napja. A téli napfordulóhoz kapcsolódó évkezdő ünnepkör jelentős naptári ünnepe, Luca után a legjelentősebb, legnagyobb ünnep a karácsony. A népi ünneplésben pogány, egyházi, népi, félnépi, más népektől átvett vagy kalendáriumi szokások, dramatikus játékok ötvöződtek. Sok hiedelem kapcsolódik a naphoz: tilos volt: fonni, mosni, foltozni, mosogatni, kölcsönadni, mert ez bajt hozhatott a családra.

E napon állítunk karácsonyfát.

A karácsonyfa-állítást először Elzászban jegyezték fel a XVII. században. A XVIII. századtól már mint protestáns családi szokás terjedt el a német területen. A XIX. századtól a világ számos országában meghonosodott a karácsonyfa-állítás. Hazánkban a XIX. század első felében jelent meg, elsősorban nemesi, majd polgári körökben. Először Brunszvik Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. A század második felében a társadalom többi rétegénél is elterjedt. Magyarországon a karácsonyfa elterjedése előtt termőágakat állítottak, ezeket rozmaring-, nyárfa-, bürök-, kökényágakból készítették. Gerendára, vagy a szobasarokba függesztették, olykor a koronájával lefelé. A karácsonyi ajándékozás szokásának ókori előzménye a római újévi ajándék a strena, amelyet Kalendae Januriae (január 1.) alkalmával küldözgettek egymásnak. A német protestantizmus a XVII. századtól családi ünneppé tette a karácsonyt, s ettől kezdve az ajándékozás főleg családi körben jutott jelentőséghez: elsősorban a szülők ajándékozták meg gyermekeiket.

Régen a legények egy-egy csoportja járta végig a falut, hogy énekszóval adja hírül az Úr Jézus születését és áldott karácsonyt kívánjon. A köszöntés után aki csak teheti elmegy az éjféli misére, esti istentiszteletre. Onnan hazaérve áldott ünnepeket kívánnak egymásnak, jelezve, hogy megkezdődött az ünnep, amely együtt jár a pihenéssel. Ilyenkor nem dolgozik senki, csak a legszükségesebb házi és házkörüli munkákat végzik el. Karácsony mindhárom napján délelőtt templomba mennek, délután pedig a rokonokat, barátokat látogatják meg.

Az éjféli miséről hazafelé tartva - de később is az ünnepek alatt - sokan fürkészik a csillagos égboltot, mert ekkor az időjárásból a jövő évi termésre lehet következtetni. Úgy tartják:

Ha csillagos az ég boltozatja

Tele lesz búzával a kamra.

De ha felhő borítja az eget

Éhezni fogsz eleget.

Karácsonykor az ünnepi ebéd általában töltött káposzta, sült hús és kalács. Babot, lencsét ilyenkor nem szabad főzni, mert

Aki karácsonykor paszult eszik

Ezt az új évben a kelevények eszik.

Karácsony napja (december 25.)

A hagyományos magyar paraszti életben a család ünnepe volt. Ez a nap munkatilalommal járt. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Tilos volt ezen a napon a kölcsönkérés és kölcsönadás, mert kivitték volna a szerencsét.

Kora reggel regősök járták végig az utcákat, és köszöntő gyermekek; aztán szomszédok, rokonok, komák. Székelyföldön "megénekelik" egymást a nagycsalád különvált tagjai, énekes köszöntővel keresik föl az "öreg" házát, s eljön ilyenkor a nagycsaládból haraggal kiszakadt is szeretteivel. A regősök csapata általában vízkeresztig járta a falut. Pogány-keresztény alakoskodók voltak ők. Állatbőrbe öltöztek, láncosbottal, köcsögdudával, dobbal zajongtak, zenéltek, "moccantottak". Különösen a lányos házakat keresték föl, egyebek között farsangi esküvőre regélték egybe a fiatalokat.

Karácsony másodnapja, István napja (december 26.)

István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk Szent István névadó szentje. István Jézus Krisztus kortársa és tanainak hirdetője, s a szegények gondviselője volt. A keresztény tanításokért áldozta fel az életét, ellenségei megkövezték, így lett a keresztény vallás első vértanúja.

Az ő ünnepéhez fűződik a regölés, a magyarság egyik legarchaikusabb szokása, fő időpontja is ezen a napon van. A regölés a legények és házasemberek termékenység és párokat összevarázsló házról házra járó köszöntő szokása, a téli napforduló ősi emléke. A legények december 26-a és január 6-a között esténként járták a falut, meg- megálltak egy-egy ablak alatt, és megkérdezték, szabad-e regölni. Ha beengedték őket, a jövő évi terméssel kapcsolatos jókívánságaikat adták elő a gazdáknak, a szerelmeseket pedig "összeénekelték". A regölés szó az ősi sámánvarázslással, a sámánok, a táltosok révülésével, extázisba esésével van kapcsolatban. A regösök hittek abban, hogy a jókívánságok, amelyeket elregölnek, valósággá válnak. Ezért el is várták a regölésért járó jutalmat: sonkát, kolbászt, bort, pénzt.

Istentisztelet után "istvánoltak": zeneszóval, rigmusokkal köszöntötték föl az Istvánokat.
István napja termésvarázsló nap. A bánátiak szerint, ha szép idő van, jó termés lesz. Ha zúzmarásak a fák, de később kisüt a nap, akkor sok makk terem a jövő esztendőben - tapasztalták régen a disznókat az erdőben makkoltatók a Muravidéken.

János napja (december 27.)

Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek - mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele.

János a fordulópont szentje, mivel Janus nyomán őt is az év egyik kapujának, a téli napfordulónak a megszemélyesítőjeként tartották számon. János az, aki előtt látomásaiban a "mennyek ajtaja" megnyílt. December 27-e, Szent János evangélista emléknapja régebben, a 18. századig Karácsony harmadnapja volt. Átalában István-nappal együtt ülték meg. A régi János-napi szokások legjelesebbje - a szokványos Jánosköszöntők, jánosolások mellett - a borszentelés, és a Szent János áldása, más néven Szent János pohara, vagyis a szentelt borral való köszöntés, áldomás. Régen a János-napon megszentelt borral kínálták azokat, akik hosszú útra keltek, búcsúzkodtak. Ez volt a "Szent János pohara". A máig is megtartott szokás alkalmat nyújt a vendégségből való búcsúzkodásnál is az utolsó, búcsúpohár elfogyasztására. A régi rítus szerint ezt ülve kell kiinni.

Aprószentek napja (december 28.)

Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos.

Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Gyor-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig elore becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.

Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.

Szilveszter napja (december 31.)

Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. A szilveszteri és újévi a szokások és hiedelmek célja az, hogy biztosítsa a következő esztendőre az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét, valamint az emberek egészségét, szerencséjét. Régen is elbúcsúztatták az óeszendőt, s közben számos praktikával, varázslattal igyekeztek kifürkészni a jövendőt. Különösen az eladó lányok voltak kíváncsiak sorsukra, arra, hogy férjhez mennek-e, vagy továbbra is pártában kénytelenek tölteni napjaikat.

Szilveszter estéjén a falu apraja nagyja hálaadó istentiszteletre megy, éjfélkor pedig minden templomban harangszóval búcsúztatják az óesztendőt és köszöntik az újat. A fiatalok báloznak, vidám multságokkal várják az újesztendőt.
Újév reggelén a férfiak köszönteni járnak a rokonokhoz, barátokhoz. Asszonyok ekkor nem lépnek ki a házból, mert január 1-jén asszonnyal találkozni szerencsétlen esztendőt jelent.

Legrégebbi újév-köszöntő rigmusaink, amik írásos emlékként ránk maradtak:

"Az egek teremptő,
Csillagok építő,
Mennek földnek Istene,
Az kit ez világra,
Szabadulásunkra
Szép szűz leány szüle
Ez új esztendőnek,
Ti kegyelmeteknek
Kezdetit megszentelje."

"Békösség, boldogság,
Bor, búza, gazdagság
Házasokat ujétsa!
Isten ellenségtül,
Gyülevész gaznéptül
Marhátokat megtartsa."
"Mint nagy mély örvénybül
Víz buzog mely ékesen:
Istennek áldása
S megszaporétása
Legyen ily bűségesen
Marhátok seregén,
S házatok cselédjén,
Szíbül kívánom Amen."

"Engedje az Isten, hogy több újesztendő napját mégírhessünk, erővel, egészséggel el is tölthessük! Adjon az Isten bort, búzát, békessígét, lelkünknek örök üdvössígét! Akit pedig az Úristen az árnyíkvilágból, adja még neki az örök nyugodalmat, szívemből kívánom. Adjon Isten jó estét!"