Ma még mindig kevéssé ismert az internet eredete. Legendák keringenek szakmai körökben az indíttatásról, a mögöttes érdekekről. Sok feltevés kötődik a katonai rendeltetéshez és finanszírozáshoz. Ez részben igaz is, de a valóság sokkal árnyaltabb, mint az általában felszínes ismeretek.
Tudósok éveken át párhuzamosan dolgoztak a Massachusetts Institute of Technology (MIT) számítógép-hálózati projektjén (1961-67), a Rand Corporation védelmi célú kutatásain (1962-65) az USA-ban, valamint a brit National Physical Laboratory számítógép-hálózati projektjén (1964-67) anélkül, hogy tudtak volna egymásról. A háromból a Randé volt az igazán katonai indíttatású. A három, mindaddig egymástól függetlenül működött csomaghálózat-fejlesztő csapat munkatársai először 1967 októberében találkoztak egy, a Tennessee állambeli Gatlinburgban tartott szimpóziumon, ahol Larry Roberts az ARPANET első tervét nyilvánosságra hozta.
Baran egy olyan digitális távközlési rendszert definiált tehát, amelyben az átviendő adatfolyamot csomagokra bontják, a csomagok mindegyike magával hordozza az útvonal-választási információt, és képes hibátlan állapotra visszaállni átviteli hibák esetén is.
Az ARPANET-hez vezető számítógép hálózati kutatási programot a MIT kutatási erőforrásaira támaszkodva 1962. októberében indították. Az ARPA-t akkoriban DARPA néven jegyeztek, mivel neve elé sokatmondóan odakerült a "Defence" (Védelmi) szó. A program első vezetője az MIT-s J. C. R. Licklider volt.
Az internet gyökerei leginkább az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma által a katonai rendeltetésű tudományos és műszaki kutatások irányítására létrehozott "Fejlett Kutatási Projektek Ügynöksége" (Advanced Research Projects Agency ARPA) kutatásszervezési munkájára vezethetők vissza. Az ARPA project rendeltetése az volt, hogy megalapozza a szovjetek első szputnyikja, valamint az első földkörüli űrhajóutazása által érzékelhetővé vált amerikai lemaradás kiegyenlítését, és megalapozza az USA fölényét a katonai célú tudományos és technikai kutatásokban. Valójában az ARPA szponzorálásában és a MIT kutatásai alapján előállt ARPANET nem a nukleáris csapás túlélése szempontjai szerint épült, bár a későbbi hálózati kutatások kiterjedtek a robusztusságra és a túlélő képességére, beleértve a működőképesség fennmaradását a hálózat jelentős részének megsemmisülése esetén is.
1962 és 1973 között a csomagkapcsolt hálózat fejlesztése folyt. Az ARPA project folytatásaként működő DARPA program 1973-ban kezdeményezte a különböző csomagkapcsolt hálózatok összekapcsolási technikáinak és technológiáinak a kutatását. A cél az volt, hogy olyan kommunikációs protokollt fejlesszenek ki, amely lehetővé teszi a hálózatba kötött számítógépek kommunikációját tetszőleges számú csomagkapcsolt adathálózaton keresztül. A projektet akkor Internetting"-nek nevezték, az összekötött hálózatok rendszerét pedig Internetnek.
A Roberts-féle ARPANET-terv alapján a DARPA projekt 1966 augusztusában ajánlattételi felhívást (RFQ) bocsátott ki az ARPANET csomagkapcsoló gépekre (Interface Message Processor IMP). Az RFQ-t a Bolt-Beranek and Newman (BBN) cég, a csomagkapcsolás hőskorának egyik úttörője, nyerte meg 1968 decemberében.
A következő év szeptemberében a BBN installálta az első IMP-t a Kalifornia Egyetemen, Los Angelesben, majd hamarosan további hármat Stanfordban, Santa Barbarában és Utahban. Az ARPANET 1969-ben állt üzembe. 1970 decemberében fejezôdött be a TCP/IP elődjének számító, az ős-ARPANET protokollját jelentő NCP (Network Control Protocol) fejlesztése.
Az első igazi alkalmazás, az E-mail 1972-ben indult. Az alkalmazási képességeket hordozó ARPANET 1972 októberében mutatkozott be a nagy nyilvánosságnak, amikor Robert Kahn az ICCC kongresszuson demonstrációt tartott. Akkor senki sem sejtette, hogy mi veszi kezdetét.
Az Internet sikereinek két fő összetevője már 1972-ben ismert volt: csomagkapcsolt működés és nyílt architektúra. A nyílt architektúra elve szerint az internet független hálózatok együttműködő együttese, melyet tetszőleges felépítésű, működésű, egymással egyenrangú viszonyban (peer) lévő hálózatok alkotnak. A nyílt architektúra elvét Kahn vezette be 1972-ben, röviddel aztán, hogy csatlakozott a DARPA projekthez.
Az NCP súlyos korlátozása: nem tudott az IMP-k mögé címezni, és az ARPANET nem rendelkezett vonalhibák elleni védelemmel, ezért csomagvesztés esetén a protokoll lefagyott. A fent említett Kahn mindezek miatt úgy döntött, hogy új, a nyíltsági elvet lehetővé tevő protokoll kell. Ebből a döntésből született meg a ma is ismert TCP/IP elődje, amit akkor TCP-nek hívtak. A tervezés alapjául négy alapelv szolgált:
Minden hálózat önálló, nem kell módosítani az internethez való csatlakoztatáshoz.
A hálózat nem törődik vele, hogy a csomag célba ér-e vagy nem, hiszen a konvenció szerint ennek felügyelete a végrendszer feladata, és szükség esetén a forrás úgyis újra elküldi.
A hálózatok "fekete dobozokon" (később: gateway, majd router) keresztül csatlakoznak egymáshoz. A gateway egyszerű, nem jegyez fel semmit a rajta áthaladt csomagokról, nem valósít meg bonyolult folyamatokat.
A hálózatban nincs globális szintű ellenőrzés.
Az eredeti Kahn-Cerf dolgozat csak igen korlátozott címtartománnyal számolt: 8 bitet terveztek rendelni a hálózat azonosításához, 24 bittel pedig a hálózaton belül a hostot kívánták megjelölni. Ne felejtsük el, hogy 1973-ba az Ethernet atyja, Bob Metcalf éppen csak elkeresztelte ötletét, miközben a helyi hálózati meghatározáson dolgozott a kutatóközpontjában, az ötlet pedig csupán 3 év múlva kezdte termék formáját ölteni. A PC pedig csak 1981-ben indult hódító útjára az IBM jóvoltából. Nem gondoltak tehát sem a LAN, sem a PC által kiváltott hatalmas fejlődésre.
A megvalósítás egy további korlátot is előállított: a TCP-nek a valóságban csak a virtuális áramkörös változatát hozták létre, a datagramosat nem. A protokoll emiatt jól használható volt fájlátvitelre és távoli bejelentkezésre, de nem volt képes kezelni, egyebek mellett, a beszédátvitelt, ami nem igényli az elveszített csomagok ismétlését. Emiatt a TCP-t (az elnevezés részbeni meghagyásával) két részre szedték szét, TCP-re és IP-re. Kettejük együttesét szokás TCP/IP-ként jelölni.
Az ARPANet kezdeti fejlesztési időszakában nemigen voltak még hálózati szabványok. Ezért a kutató-fejlesztők kitaláltak egy meglehetősen informális módszert a "szabványosításra", az RFC-k módszerét. Ha valakinek volt valamilyen javaslata valamilyen megoldásra, akkor közzétette ezt egy ún. előzetes RFC-ben (draft RFC), az ARPANet társadalom megvitatta, kommentálta, javította a javaslatot, és végül megegyezéssel elfogadta az RFC-t. Ekkor az RFC sorszámot kapott és ezzel szabvánnyá (Internet Standard) vált: a számával lehet hivatkozni rá. Az elsô RFC-t 1969-ben S. Crocker közzétette. Manapság az RFC-k száma meghaladja a 2000-et. (pl: az IP az RFC 791 szabványba van véglegesítve, ez 1981-es közzétevés)
1982-ben a DCA (Defence Communication Agency) és az ARPA az ARPANET elfogadott protokolljává minősítette a TCP/IP protokollkészletet. A TCP/IP protokollkészletet alkalmazó nyílt működésű összekapcsolt hálózatok hálózatát megjelölő "internet" fogalom ettől az időtől kezdődően azonosítható a mai értelemben vett internettel. Az NCP protokollt 1983. január 1-jén a teljes ARPANET hálózaton felváltotta a TCP/IP. Megszületett az internet.
1983-ban a régi ARPANET-et egy katonai rendeltetésű MILNET-re és egy polgári rendeltetésű ARPANET-re osztották (ez 1990-ben szűnt meg). Ezzel megnyílt a lehetőség a polgári, később a kereskedelmi alkalmazások gyors fejlődésére.
A nyolcvanas évek elején hódító útjára indult a PC és a lokális hálózat, rohamosan növekvő ütemben szaporítva az összekötött hálózatok és hostok számát.
1984-ben bevezették a doménnevek rendszerét, könnyebben használhatóvá téve ezzel a hostok címzését.
1985-ben az egyetemi kutatások finanszírozásáért felelős National Science Foundation (NSF) létrehozta a TCP/IP alapú, a kutatásokat támogató szuper számítógépes bázisokat és a mintegy 2500 oktatási és kutatóintézetet összekötő NSFNET hálózatát (1995-ig működött). A TCP/IP lényegében kötelezővé vált az oktatás és a tudomány világában. Az NSF bátorította a különböző regionális NSFNET részhálózatokat a kereskedelmi alapon kiszolgálható fogyasztók elfogadására.
Az NSF 1987-ben szerződést kötött az IBM és az MCI bevonását megvalósító Merit Network Inc. Céggel az NSFNET gerinchálózatának a szervezésére. A Merit, IBM és az MCI később létrehozták az ANS (Advanced Network Services) vállalkozást, amely az internet gerinchálózatának a legnagyobb részét birtokolja és működteti, hozzáférést biztosít a MERIT hálózathoz, az 1995-ben megszűnt NSFNET utódához, valamint nagyszámú végfelhasználói szervezethez. A gerinchálózat működtetése és továbbfejlesztése tőkeerős, felkészült vállalkozásokhoz került.
1991-ben használatba vették a Gophert, az elérni kívánt hálózati címeket menüből kijelölni engedő mechanizmust, ami lehetővé tette a bonyolult címzések és parancsok használatának elhagyását; ugyancsak 1991-ben a genfi CERN-ben dolgozó Tim Berners-Lee nyilvánosságra hozta a World Wide Web elgondolását, amivel kapcsolt ismeretek hálóját lehet felkínálni igencsak kényelmes fogyasztásra az internet részleteibe beavatatlan fogyasztónak; a fogyasztóbarát információkódolási és -elérési technika további lökést adott az internet terjedésének.
1994-95-ben az Energiaügyi Minisztérium, 110-nél is több egyetem és néhány magánvállalkozás elindították az Internet2 programot. Ez egy magán-internet, amelynek rendeltetése a finanszírozásában résztvevő tagszervezetek kizárólagos kiszolgálása. (Nem csatlakozik a kereskedelmi internethez.)
Ma már egy számítógép nagyon kicsi lett és igen könnyű, gyors és jól felszerelt gép. Pedig kezdetben senki nem gondolt a számítógépek összekapcsolására, sőt a gépek is csak nagy dobozok, amibe bevinni/kiolvasni adatokat elég bonyolult.
"A jövő számítógépei talán már másfél tonnánál is könnyebbek lesznek."
(Popular Mechanics című folyóirat, 1949)
"Úgy gondoljuk, hogy a világpiacon talán öt darab számítógépet tudnánk eladni."
(Thomas Watson, az IBM elnöke, 1943)
"Nincs semmi ok, amiért bárki is számítógépet akarna vásárolni az otthonába."
(Ken Olson, a Digital Equipment Corp. alapítója és igazgatója, 1977)
Ezek már csak mosolyogunk, de a számítástechnikai fejlődés nyilván nem állhat meg!
Hazudni lehet, amíg valaki elhiszi Remegve félve, éjt nappallá téve Csak a való meg ne születhessen Csak az igaz ne lépjen a fénybe Lehet verni ezreket az utcán Szabad temetni ezernyi ártatlant Csak nékik hazájuk ne legyen Csak ne hallják szavukat Földelni múltat fehér ingben Arccal lefelé kátránypapírban Majd őrizni, hogy meg ne leljék Hiszen bármikor feltámadhat Mi változott itt ötven év alatt? Nincsenek köröttünk szuronyok? Nincs. De mellettünk a poloskahad Hitelből épít vetített tornyot Pőre koldusként hantról hantra Jövőnk fejfáit simítjuk Hol barázda végén tábla hirdeti Magánterület s megtorpanunk Vágta helyett feszes a vigyázz Markolat helyett hurkot ölelünk Elvetélt dac és büszke gyász Nem lesz hol kísértenünk Szóközeinket is szabványosítják Birodalmi sorszámot kapunk Új heródesek rágják álmainkat Az égre is csak festik a Napot Mi végre volt hát ezer év? Most parancsra levésik nevünket Talpak nyoma véres zászlónkon Szélszőtte az utolsó lehelet Engedetlen szíveinket kivájják Fejünkre szórva átkokat Könnytenger vár meg virágeső Víznek adják szép hamvainkat Vérünkkel szentelnek honrablást Időbuborék leszünk a világban Porosodó múzeumi látvány. A tárlófelirat szerint kihaltak.
Budapest, 2007. január 21.
Az Összmagyar Testület Nyilatkozata
Testületünk súlyos aggodalmának ad hangot és tiltakozik,hogy a kormány elhenyagolta sz 1456-os világraszóló magyar diadal emlékének méltó megőrzését,nemzetközi népszerűsítését,és megfelelő közvetítését a világ közvéleményének megnyerésére.Az évforduló módot adott volna Hazánk akkori és mostani szerepének kiemelkedésére,a nyomasztó gazdasági gondok ellenére az ország megítélésének javítására.
Különösebb anyagi ráfordaítás nélkül bebizonyíthatjuk,hogy Európa védelme-bátran hozzátehetjük,minden egyes ma virágzó nyugateurópai ország jóléte-jórészt erre az elsöprő győzelemre és a szinte egyedül vállalt önfeláldozó ádozatukra vezethető vissza.Tagságunk folytán az Európai Unió a legjobb keret a közös történelmi múlt hangsúlyozására.
Mivel a kormány tagjai sikeres üzletemberek,a marketing egyik alaptörvényére hivatkozunk.Magyarország"eladását"a nemzetközi megítélésben semmiképp nem a privatizációval,az utolsó megmaradt,nekünk is jelentős hasznot hozó értékeinktől bármi áron megszabadulással kell lebonyolítani.
Megfelelő eszközökkel tudatosítsa a kormány,hogy 1456-ban Európa védelmét Magyarország és a benne békésen együtt élő nemzetiségek összefogésa,a közös Haza szeretete és az áhított jövő építésének elpusztíthatatlan vágya vitte diadalra.Történelmi tény,Európa akkor az egész ismert világot jelentette,így a világraszóló győzelem az egész emberiség kultúrkincseinek megőrzését jelentette.Ez az együvé tartozás sokat segítene az Osztrák-Magyar Monarchia és Magyarország szétzúzását még ma is nyögő közép-európai tudat görcseinek feloldásában.Még nem késő,hogy 1456 üzenetét összekapcsoljuk a megtisztelő kerek évfordulók okán az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk méltó megünneplésével.Mindezekért Testületünk elvárja az elkövetett mulasztások haladéktalan jóvátételét,ezért
FELHÍVJA A KORMÁNYT,
intézkedjék a megfelelő lépések megtételére és erről az országot tájékoztassa.Mind a világ legnagyobb taglétszámú magyar civil szervezete,Testületünk fönntartja Alapszabály szerinti elidegeníthetetlen jogát,hogy állásfoglalását a világ közvéleménye elé tárja.
Budapest,2006. július 26.
az Összmagyar Testület Elnöksége
Dr.Molnárfi Tibor
Katona Szabó István
EMLÉKEZÉS A GYÖZTES NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL 550. II. RÁKÓCZI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 330. 1956-os NAGY MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 50. ÉVFORDULÓJÁRA
Nincs még egy nép, mely olyan sok szabadságharcot vívott volna, amely újra és újra kiállt a szabadság védelméért - védte nem csak a saját nemzetét, hanem egész Európát .
Nincs még egy nép, amely annyi kudarc és vereség után ennyire tudna szenvedni akár az önfeladásig. Nincs még egy nép, amely a szenvedések után hihetetlen erövel újra és újra talpra áll – mint a magyar nép.
A történelem nem kímélte a magyar népet. Állandó veszélyben forgott léte, veszélyeknek volt kitéve keletröl és nyugatról egyaránt. A magyar királyság soha nem támadott, mindig csak védekezett. Nem csak önmagát védte, hanem minden népet a Kárpát-medencében. A Szent Korona tagja nem csak a magyar nép volt, hanem minden a magyar királyság alá tartozó más nép is. Magyarországon sohasem a nemzetállam eszméje uralkodott, hanem mindig a multinacionális gondolat – ellentétben minden más európai állammal kivéve a római birodalmat. A mai Európát is mérföldek választják el attól a multinacionális eszmétöl, amely biztosítaná több nép és kultúra együttélését. Nem véletlen, hogy itt, Magyarországon van az autonómia és a regionalizmus bölcsöje.
Az a három történelmi esemény, amelyre ma emlékezünk, szintén megmutatja a magyarság jövöbiztosító és iránymutató szerepét:
• Hunyadi három évvel Konstantinápoly eleste után gyözött Nándorfehérváron. Konstantinápoly eleste egy éles választóvonalat jelentett az európai történelemben. Nem csak a Bizánci Birodalom végét jelentette, hanem az európai középkor végét is. Ezt a körülményt Európában a mai napig nem tudják kellöképpen megérteni. A Magyarság megmentette Közép-európát a Balkán sorsától, amely a Berlini szerzödésig 1878-ig a török birodalomhoz tartozott, s amely átvette a bizánci birodalom szerepét és bebetonozta a nyugati és keleti kulturkör különbségét – a mai napig.
• A Habsburgok elleni Rákóczi szabadságharc nem csak az önrendelkezési jog és nemzeti mozgalom történelmében fontos. Rákóczi évtizedekkel a francia forradalom elött, évtizedekkel Montesquieu elött már ugyanazokat az eszméket képviselte: szabadság, egyenlöség és a demokrácia elvét és ezzel korai uttöröje a francia forradalomnak.
• Az 56-os szabadságharc ismét egy klasszikus harc volt az önrendelkezési jogért és egyben harc a totalitarizmus és kommunizmus ellen - az elsö lépés volt a kommunizmus bukásához. 56 nélkül nem lett volna 89. Nem lenne a mai Európa.
De hogy néz ki ez a mai Európa ? Élt a lehetöségekkel, amelyek adódtak a kommunizmus bukása után ? Megvalósult az az európai ház, amiröl 89-ben álmodtunk, és amelyben - Mitterand francia elnök szavai szerint – minden nép otthon fogja érezni magát ? Nem valósult meg. Az Euróeufória után jött az Eurószklerózis, amely most komához vezetett. Európa komoly válságban van.
Ezen a helyen olyan érzésem van, hogy el kell hogy meséljem életem egyik legnagyobb élményét Mindszenty hercegprímással kapcsolatban, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy bécsi tartózkodásának elsö születésnapi ünnepségen részt vehettem. A szentmise után a kápolna elötti szobában, a bécsi Pázmáneum II. emeletén, Mindszenty bíboros egy rövid beszédet tartott és Oswald Spengler könyvét, a „Der Untergang des Abendlandes „ A Nyugat bukását“ említette. Mindszenty nagyon lassan beszélt. És abban a pillanatban, amikor kimondta az utolsó szótagot – abban a pillanatban egy olyan erös földrengés kezdödött, amilyen Bécsben sohasem volt. Nagy zajjal, kinyíltak a gótikus oltárszárnyak, ingadozott padló mint egy hajón, nem tudtunk egyenesen állni. Lehulltak a tetöröl a cserepek és összetörtek az ott parkoló kocsik. Azt gondoltuk: „Most megtörtént“. Nem csak nekem, hanem mind a 15 jelenlévö személynek ez egy elfelejthetetlen esemény volt.
Ez egy jel volt. Európa válságban van. Nem csak gazdasági, hanem mély identitásválságban is. Veszélyben vannak az európai értékek. Egy irányból a kegyetlen globalizáció támad, más irányból a fanatikus fundamentalisztikus iszlám. Veszélyben vannak a személyes, de a kollektív szabadságjogok is, föleg a hazához való jog.
Mi a teendö ? Újra kell egy nándorfehérvári csata ? Újra kell egy Rákóczi szabadságharc ? Újra kell egy 56-os felkelés ?
A mai veszélyek más jellegüek. Nem a katonai eröszak ellen kell harcolnunk, hanem eszmék ellen. Ez még sokkal nehezebb. Mert az ellenfél láthatatlan. Ez sokkal nehezebb, mert az ellenfél áldemokratikus formába bújik – az Egyesült Államok és Nagybritannia intö példák. Ma nem szükséges fegyveres csatát vívni. Ami kell, az az, amit én neveznék „Szellemi honvédelmnek“ neveznék.. Szellemi honvédelemre van szükség. Védeni kell az európai értékeket a külsö támadások ellen. De az ellenség bennünk is van : a közömbösség, az értéktelenség, az apátia, depresszió, gyávaság, félelem. Talpra kell állnunk ismét, a történelem úgy látszik megismétlödik. Védeni kell magunkat, a Kárpát-medencei magyarságot, de egyben Európát is. Ismét védekezni kell, védeni kell az európai értékrendet mint 1456-ban, a szabadságjogokat mint 1703-ban és az önrendelkezést mint 1956-ban. Brüsszeltöl életfontosságú impulzusokat már nem lehet várni; ismét innen kell hogy jöjjön az impulzus, a történelmi tapasztalatokban gazdag Európa Közepéböl.
Nekünk van mit üzenni Európának és Európának van mit tanulnia tölünk. Az üzenet ugyanaz mint az elmúlt évszázadokban. Egy békés Európa csak a teljes és korlátlan népek szabadsága és önrendelkezési jogai alapján és az emberi méltóságot figyelembe véve lehetséges.
Van feladatunk. Mindannyiunknak. A szellemi honvédelemhez mindenkire szükség van. A szellemi honvédelemhez nem kell fegyver, de bátorság az kell.
A mai emléknap üzenete: legyünk méltóak öseinkhez, legyünk méltóak azokhoz, akikre a mai napon emlékezünk. Legyen bátorságunk a történelemhez, legyen bátorságunk az igazsághoz, legyen bátorságunk önmagunkhoz.
Isten adja segítségét, Isten adjon eröt ! Eva Maria Barki
Időjárás
A részletekért klikk a képre.
"...így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek lassan megnövünk!"
AJÁNLOM AZ OLDALT
