A pásztorkodás több ezer évre visszamenő hagyományunk.Minden településen tartottak a gazdák állatokat.Akinek földje volt,nem tudta az állatot legeltetni és földet művelni egy időben.Ezért a falu népe megbízott egy arra alkalmas embert,a pásztort,hogy viselje gondját állatainak.Sokszor a falutól messze kellett hajtani a nyájat,csordát,hogy jó legelőhelyet találjon.Az állatnak fontos,hogy szabad legelőn legyen,hiszen így gyarapodik egészségesen.Ezért általában Szent György napján(április 24-én)kihajtották a jószágot,s egészen Szent Mihály napjáig(szeptember 29-ig)a pásztor gondjára volt bízva.Ekkor hajtották be őket télire az istállóba.
A MAGYAR PÁSZTOR
A pásztorok feleőssége volt,hogy el ne vesszen egy is az állatok közül,hiszen az a pásztor kára volt.Ezért csak megbízható,jóravaló,derék ember volt alkalmas erre a feladatra.
Nem volt könnyű élet a pásztoré.Csak karácsonykor és húsvétkor mehetett haza családjához,máskor életét kint töltötte a szabad ég alatt.Gallyakból font gunyhója(kalyibának is nevezik)előtt bográcsban főzte magának a finom pörköltet s más ételeket,amit egy-egy levágott jószágból készített el.
A juhásznak hűséges segítőtársa volt a kutya.Ez legtöbbször az ősi magyar fajta terelőkutya,a puli volt.Szólni se kellett neki,anélkül is tudta,merre kell terelni a nyájat.Így aztán a juhásznak maradt idelye,hogy gyönyörű dalokat csalogasson elő furulyájából,vagy valami szépet készítsen:olyat,ami a lelkéből jön.
Csodálatosan elkészített használati tárgyak voltak a pásztorfaragások,fába vésett képekkel.A pásztor elkészítette magának tükrösét (erre a borotválkozáshoz volt szüksége),sótartóját,ivócsanakját,faragott botját.Az asszonynak mosólapickát(más néven sulykoló:ezzel ütötte a ruhát,amikor a patakban mosott),konyhaeszközöket készített.A szobába képkeretet,széket,a gyermeknek pedig játékot faragott.
A gyönyörű munkák mutatják,hogy a pásztor szereti is azt a tárgyat,amit elkészít,hiszen sokat dolgozik rajta,lelkét adja bele,hogy szép legyen.
Az Alföldön,ahol kevés volt a fa,bőrmunkák kerültek ki a pásztorember keze alól:szíjat,ostrot,lószerszámot,tarisznyát készített.
A pásztor maga varrta ruházatát is .Szép színesre hímezte szűrét(kabátféle ruha),ez a cifraszűr.A hideg ellen jól védett a vastag,szőrrel bélelt suba.Nyáron is védett a melegtől,ekkor szőrével kifelé fordították.
A pásztor szabad ember.Járása egyenes,délceg,tekintete nyugodt.nyílt,fellépése határozott. 
Tiszteli a másik embert,de senki előtt meg nem hunyászkodik.Jókedvű,jó megfigyelő,tisztességet tudó ember.Szereti a természetet,a rábízott állatot gyermekeként gondozza,ha a jószág beteg,érti a gyógyítás minden fortélyát.
Éles szű,fegyelmezett és értelmes nép a pásztornép.Biztosan a szabad,természetben eltöltött élet is hozzájárul ahhoz,hogy ilyen legyen.
Sok szolgálatot tettek a pásztorok a hazának.Nehéz időkben vitézül harcoltak,s így történt,hogy közülük származott sok nemesi családunk.Hőstetteikért őseik birtokokat és nemesi oklevelet kaptak.Egy-egy hőstettért sokszor akkora birtokot kaptak,amekkorát egy nap alatt lóháton körül tudtak nyargalni.
A pásztorok között is folyt a versengés az elsőbbségért,a tekintélyért.A rátarti csikósoknak ez volt a nótájuk:
„Csikós legény vagyok,
Hortobágy eleje,
Gulyás,ha nyalka is,
Utánam van helye.
Kampós juhászokkal
Ritkán parolázok,
Sáros kondásokkal
Még szót se váltok.”
Lássuk a sorrendet:
-Csikósok: a ménes (lovak) őrzői
-Gulyások: a gulya (marhacsorda) felügyelői
-Juhászok: a birkanyáj őrzői
-Kondások vagy kanászok: a disznókonda pásztorai.
Az öreg pásztornak fiatal legény,a kisbojtár segített.Később nagybojtár lett belőle,s az öreg pásztor után ő örökölhette ezt a szép hivatást.Addigra megtanult az öregtől minden tudományt.
Az időjárás változásait a pásztorok előre megjósolták.Ehhez sokat elárult nekik az égbolt.Úgy ismerték a csillagos eget,mint a tenyerüket.De a földben élő állatok,férgek viselkedéséből vagy a madarak röptéből is sokat megtudtak.Még a mezei virágok és a gyümölcsfák is jeleztek nekik!
Monda is maradt arról,hogy a pásztorral nem érdemes vitatkozni az időjárást illetően.
Egyszer egy tudós társaság érkezett a Kiskunságra.Csillagász is volt köztük.Útközben egy juhásszal találkoztak,akinek szamara éppen kaparta a földet,amikor odaértek.A csillagász megkérdezte a juhászt:
-Mit csinál a szamarad?
-Kapar s ordít.Így szokott,ha időt éröz-felelte a juhász.
-Mutasd meg,fiam,a legrövidebb utat a Vastaghegyhez,oda igyekszünk-így a csillagász.
-Nem ajánlom,hogy tovább mönjenek.Várják meg,míg az idő ideér meg továbbmegy,különben bőrig áznak!
-Nem lehet az,te juhász!Nem mutatják a műszereink!
-De mutatja a csacsi!-felelte a juhász.
A tudósok nem hallgattak rá,s továbbmentek.Estefelé bőrig ázva jöttek vissza.Így a juhász:
-No,ugye megmondtam?
-Fiam,most az egyszer a csacsid okosabb volt a tudósoknál-ismerte el az öreg csillagász.
(Nagy Czirok László nyomán)
Sok táltos ember is volt pásztoraink között.Ők voltak a tudós pásztorok.Távolból is irányítani tudták a nyájat,megfékezték a dühöngő bikát,megállították a szekérhúzó lovakat.
A becsületre igen sokat adott a pásztorember.Az adott szó szent volt.Nem volt szükség írásos ígéretre,adott szavát minden pásztornak be kellett tartania.Aki nem így tett,azt kiközösítették maguk közül.Mondtak ilyeneket is:”Légy ura szavadnak!” „Aki szavát meg nem tartja,nem ember.”
Bizony,sokat tanulhatunk mi is a pásztoroktól:egyenességet,becsületet,kitartást,igaz szót.
Járjunk minél többet a szabad természetben,s megtudhatjuk milyen szabadnak,igazán embernek lenni a Teremtő Isten ege alatt.
Czárán Eszter
Megjelent az Arany Tarsoly októberi számában.
Keresdd,olvasd az Arany Tarsolyt www.aranytarsoly.hu
A pásztorkodás több ezer évre visszamenő hagyományunk.Minden településen tartottak a gazdák állatokat.Akinek földje volt,nem tudta az állatot legeltetni és földet művelni egy időben.Ezért a falu népe megbízott egy arra alkalmas embert,a pásztort,hogy viselje gondját állatainak.Sokszor a falutól messze kellett hajtani a nyájat,csordát,hogy jó legelőhelyet találjon.Az állatnak fontos,hogy szabad legelőn legyen,hiszen így gyarapodik egészségesen.Ezért általában Szent György napján(április 24-én)kihajtották a jószágot,s egészen Szent Mihály napjáig(szeptember 29-ig)a pásztor gondjára volt bízva.Ekkor hajtották be őket télire az istállóba.
A MAGYAR PÁSZTOR
A pásztorok feleőssége volt,hogy el ne vesszen egy is az állatok közül,hiszen az a pásztor kára volt.Ezért csak megbízható,jóravaló,derék ember volt alkalmas erre a feladatra.
Nem volt könnyű élet a pásztoré.Csak karácsonykor és húsvétkor mehetett haza családjához,máskor életét kint töltötte a szabad ég alatt.Gallyakból font gunyhója(kalyibának is nevezik)előtt bográcsban főzte magának a finom pörköltet s más ételeket,amit egy-egy levágott jószágból készített el.
A juhásznak hűséges segítőtársa volt a kutya.Ez legtöbbször az ősi magyar fajta terelőkutya,a puli volt.Szólni se kellett neki,anélkül is tudta,merre kell terelni a nyájat.Így aztán a juhásznak maradt idelye,hogy gyönyörű dalokat csalogasson elő furulyájából,vagy valami szépet készítsen:olyat,ami a lelkéből jön.
Csodálatosan elkészített használati tárgyak voltak a pásztorfaragások,fába vésett képekkel.A pásztor elkészítette magának tükrösét (erre a borotválkozáshoz volt szüksége),sótartóját,ivócsanakját,faragott botját.Az asszonynak mosólapickát(más néven sulykoló:ezzel ütötte a ruhát,amikor a patakban mosott),konyhaeszközöket készített.A szobába képkeretet,széket,a gyermeknek pedig játékot faragott.
A gyönyörű munkák mutatják,hogy a pásztor szereti is azt a tárgyat,amit elkészít,hiszen sokat dolgozik rajta,lelkét adja bele,hogy szép legyen.
Az Alföldön,ahol kevés volt a fa,bőrmunkák kerültek ki a pásztorember keze alól:szíjat,ostrot,lószerszámot,tarisznyát készített.
A pásztor maga varrta ruházatát is .Szép színesre hímezte szűrét(kabátféle ruha),ez a cifraszűr.A hideg ellen jól védett a vastag,szőrrel bélelt suba.Nyáron is védett a melegtől,ekkor szőrével kifelé fordították.
A pásztor szabad ember.Járása egyenes,délceg,tekintete nyugodt.nyílt,fellépése határozott. Tiszteli a másik embert,de senki előtt meg nem hunyászkodik.Jókedvű,jó megfigyelő,tisztességet tudó ember.Szereti a természetet,a rábízott állatot gyermekeként gondozza,ha a jószág beteg,érti a gyógyítás minden fortélyát.
Éles szű,fegyelmezett és értelmes nép a pásztornép.Biztosan a szabad,természetben eltöltött élet is hozzájárul ahhoz,hogy ilyen legyen.
Sok szolgálatot tettek a pásztorok a hazának.Nehéz időkben vitézül harcoltak,s így történt,hogy közülük származott sok nemesi családunk.Hőstetteikért őseik birtokokat és nemesi oklevelet kaptak.Egy-egy hőstettért sokszor akkora birtokot kaptak,amekkorát egy nap alatt lóháton körül tudtak nyargalni.
A pásztorok között is folyt a versengés az elsőbbségért,a tekintélyért.A rátarti csikósoknak ez volt a nótájuk:
„Csikós legény vagyok,
Hortobágy eleje,
Gulyás,ha nyalka is,
Utánam van helye.
Kampós juhászokkal
Ritkán parolázok,
Sáros kondásokkal
Még szót se váltok.”
Lássuk a sorrendet:
-Csikósok: a ménes (lovak) őrzői
-Gulyások: a gulya (marhacsorda) felügyelői
-Juhászok: a birkanyáj őrzői
-Kondások vagy kanászok: a disznókonda pásztorai.
Az öreg pásztornak fiatal legény,a kisbojtár segített.Később nagybojtár lett belőle,s az öreg pásztor után ő örökölhette ezt a szép hivatást.Addigra megtanult az öregtől minden tudományt.
Az időjárás változásait a pásztorok előre megjósolták.Ehhez sokat elárult nekik az égbolt.Úgy ismerték a csillagos eget,mint a tenyerüket.De a földben élő állatok,férgek viselkedéséből vagy a madarak röptéből is sokat megtudtak.Még a mezei virágok és a gyümölcsfák is jeleztek nekik!
Monda is maradt arról,hogy a pásztorral nem érdemes vitatkozni az időjárást illetően.
Egyszer egy tudós társaság érkezett a Kiskunságra.Csillagász is volt köztük.Útközben egy juhásszal találkoztak,akinek szamara éppen kaparta a földet,amikor odaértek.A csillagász megkérdezte a juhászt:
-Mit csinál a szamarad?
-Kapar s ordít.Így szokott,ha időt éröz-felelte a juhász.
-Mutasd meg,fiam,a legrövidebb utat a Vastaghegyhez,oda igyekszünk-így a csillagász.
-Nem ajánlom,hogy tovább mönjenek.Várják meg,míg az idő ideér meg továbbmegy,különben bőrig áznak!
-Nem lehet az,te juhász!Nem mutatják a műszereink!
-De mutatja a csacsi!-felelte a juhász.
A tudósok nem hallgattak rá,s továbbmentek.Estefelé bőrig ázva jöttek vissza.Így a juhász:
-No,ugye megmondtam?
-Fiam,most az egyszer a csacsid okosabb volt a tudósoknál-ismerte el az öreg csillagász.
(Nagy Czirok László nyomán)
Sok táltos ember is volt pásztoraink között.Ők voltak a tudós pásztorok.Távolból is irányítani tudták a nyájat,megfékezték a dühöngő bikát,megállították a szekérhúzó lovakat.
A becsületre igen sokat adott a pásztorember.Az adott szó szent volt.Nem volt szükség írásos ígéretre,adott szavát minden pásztornak be kellett tartania.Aki nem így tett,azt kiközösítették maguk közül.Mondtak ilyeneket is:”Légy ura szavadnak!” „Aki szavát meg nem tartja,nem ember.”
Bizony,sokat tanulhatunk mi is a pásztoroktól:egyenességet,becsületet,kitartást,igaz szót.
Járjunk minél többet a szabad természetben,s megtudhatjuk milyen szabadnak,igazán embernek lenni a Teremtő Isten ege alatt.
Czárán Eszter
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tiszteli a másik embert,de senki előtt meg nem hunyászkodik.Jókedvű,jó megfigyelő,tisztességet tudó ember.Szereti a természetet,a rábízott állatot gyermekeként gondozza,ha a jószág beteg,érti a gyógyítás minden fortélyát.
