|
,... |
|
| |
|
Vegyes |
|
| |
|
Cikkek |
|
| |
|
Képgyűjtemény |
|
| |
|
Videók |
|
| |
|
Mit adtunk a világnak? |
|
| |
"Amit erő és hatalom elvesz
Azt ídő és kedvező szerencse
Ismét visszahozhatják.
De miről a nemzet félve a szenvedésektől
Önmaga lemondott,
Annak visszaszerzése mindíg nehéz
S mindíg kétséges"
Deák Ferenc |
Dvihally Károlyné/Oszuskó Sarolta/Sári néni
KOMÁROM
A Duna két partján
Fekszik két szép város.
Kettő van belőle,
Pedig csak egy város.
A trianoni átok
Miránk is lesújtott,
Ami egy volt egykor
Rögtön ketté válott.
Két ország városa lett
Egy-egy fele,
Szívünk azért
Csak egynek képzelte.
Egyikben születtem,
A másikban most élek,
Úgy,hogy a két partra
Mindig fájón nézek.
De jó lenne ha már
Végre eggyé válna!
S a Duna két partján
Mindenki,boldogan sétálna!
Dvihally Károlyné Sári néni
általános iskolai matematika tanárom verse
ŐSZ
Itt van már az ősz
S a ködök is vele,
Elérkezett végre
A gyümölcsök szürete.
Szedik már a szőlőt,
Préselik is gyorsan,
S folyik a finom must
A kádból legottan.
Ládákba kerül már
A sok finom alma,
Télen majd az lesz
Az elmúlt nyár jutalma.
Színes a sok levél
A fáknak ágain,
S lassan lehullanak
Megfáradtan megin.
A sok vándormadár
Készül,hogy induljon,
Az itteni tájtól
Egy időre búcsúzzon.
Szomorúan nézem,
S bánatos is vagyok,
Mert az elmúlások
Bíz oly fájdalmasok!
Dvihally Károlyné
|
Papp-Váry Elemérné (Sziklay Szeréna) HITVALLÁS Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ez az én vallásom, ez az én életem, Ezért a keresztet vállaimra veszem, Ezért magamat is reá feszíttetem. Szeretném harsogni kétkedők fülébe, Szeretném égetni reszketők lelkébe, Lángbetűkkel írni véres magyar égre: Ez a hit a fegyver, hatalom és élet, Ezzel porba zúzod minden ellenséged, Ezzel megválthatod minden szenvedésed. E jelszót, ha írod lobogód selymére, Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe, Halottak országát feltámasztod véle. Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted, Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted, Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved. Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél, Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél, Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél. Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött, Mert az minden halál és kárhozat fölött Az élet Urával szövetséget kötött. Annak nincs többé rém, mitől megijedjen, Annak vas a szíve minden vésszel szemben, Minden pokol ellen, mert véle az Isten! Annak lába nyomán zöldül a temető, Virágdíszbe borul az eltiport mező, Édes madárdaltól hangos lesz az erdő. Napsugártól fényes lesz a házatája, Mézes a kenyere, boldogság tanyája, Minden nemzetségén az Isten áldása. Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő, Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő, Magyar legyen hited s tied a jövendő. Magyar, legyen hited és lészen országod, Minden nemzetek közt az első, az áldott, Isten amit néked címeredbe vágott. Szíved is dobogja, szavad is hirdesse, Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este, Véreddé hogy váljon az ige, az eszme: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! |
|
levelező |
|
| |
|
kép |
|
Tartalom | |
|
|
|
Versek |
|
Lengyel Károly
HUNGARYAN FINANTIALE
Fel, fel ti rabjai a pénznek!
Fel, fel ha éhes vagy komám!
A csőd napjai hogyha jőnek,
Anyaföldünk veszne már.
Kamatlábbal sárbatiport ország,
Marad a puszta életünk.
A pénz fogságából kitörnénk,
Éhenhalunk, fogy mindenünk!
/:Ez a sarc volt a végső,
emberek hát bátorság!
Mert szabad lesz itt mind a nép,
Fiú és a leány!:/ (1988)
Fel, fel a sírotokból ősök!
Fel, fel a harc ma visszavár!
A zsarnok pusztulásra készül.
Szabadságunk jöjj el már!
Túlfizettünk mindent, amit kértünk,
Eljött a vég, nem tűrünk már.
Ha mind egy szálig elveszünk is,
Közülünk senki nem hátrál.
/:Refr.:/
Fel, fel, a fejed emeld népem!
Fel, fel ha végre nincs tovább!
A láncok szertehullnak végleg,
Büszke zászlód szélben jár.
Jövőnkről a jármot összetörve,
Szabad Hazában élhetünk.
Megvédjük unokáink földjét,
Míg tart erővel Istenünk.
/:Refr.:/ (2007)
1988-2007
********************************
Utolsó nyelvemlék
Ajkamról szakad sajgó kín, tán átok,
lelkemből költöznek bilincselt álmok.
Kulcsai immár örök éjbe vesznek.
Lásd Hazám, könnyeim érted peregnek!
Hordtam volna puszta kézben szent lángot!
Éltem tiszta, de kihúnyt a zsarátnok.
Pernyéit széthordja dühödt-durva szél,
tűzhelyünk nyomán bitorol fagyos tél.
Krisztusunk! Mért vertél íly' nagyon minket,
hogy eltörlöd népünket most már végleg?
Hiába!! lészen aranyban mind a név!,
felszántják porló kopjafáink tövét.
Fiak feltarisznyáznak, szertemennek,
unokáik minket mesének hisznek.
Hol volt, hol nem volt, élt egy büszke nép,
magyar nevű, mint írja a szemfödél.
Budapest, 2003. április 13.,
Virágvasárnap, délután
********************************
KIHALTAK
Hazudni lehet, amíg valaki elhiszi
Remegve félve, éjt nappallá téve
Csak a való meg ne születhessen
Csak az igaz ne lépjen a fénybe
Lehet verni ezreket az utcán
Szabad temetni ezernyi ártatlant
Csak nékik hazájuk ne legyen
Csak ne hallják szavukat
Földelni múltat fehér ingben
Arccal lefelé kátránypapírban
Majd őrizni, hogy meg ne leljék
Hiszen bármikor feltámadhat
Mi változott itt ötven év alatt?
Nincsenek köröttünk szuronyok?
Nincs. De mellettünk a poloskahad
Hitelből épít vetített tornyot
Pőre koldusként hantról hantra
Jövőnk fejfáit simítjuk
Hol barázda végén tábla hirdeti
Magánterület s megtorpanunk
Vágta helyett feszes a vigyázz
Markolat helyett hurkot ölelünk
Elvetélt dac és büszke gyász
Nem lesz hol kísértenünk
Szóközeinket is szabványosítják
Birodalmi sorszámot kapunk
Új heródesek rágják álmainkat
Az égre is csak festik a Napot
Mi végre volt hát ezer év?
Most parancsra levésik nevünket
Talpak nyoma véres zászlónkon
Szélszőtte az utolsó lehelet
Engedetlen szíveinket kivájják
Fejünkre szórva átkokat
Könnytenger vár meg virágeső
Víznek adják szép hamvainkat
Vérünkkel szentelnek honrablást
Időbuborék leszünk a világban
Porosodó múzeumi látvány.
A tárlófelirat szerint kihaltak.
Budapest, 2007. január 21.
********************************
Kinti magyarokhoz
Messze, valahol, távoli földön,
gondolsz-e néha hűs honi rögre?
Eszedbe jutnak-e az itthoniak?
Vágyod-e még a pesti morajt?
Nekivágsz onnan hosszú utaknak,
s, a honvágyba lassan beleőszülsz.
Majd mikor egyszer hazatérsz,
kitárul, ím' a váró, itthoni föld.
Felébred benned ismét a Haza,
egy perc múlva bizton ideköt, -
gyöngéden behajlít nyikorgó térdeket,
és megcsókolod, lám a fekete rögöt.
S, ha nem hajlik meg az öreges térd,
legalább most ne szégyelld,
mosolygó arcodon sós cseppek pergését,
mert könnyen illan az álmodó perc.
És ha nem tudsz már sírni sem,
legalább hajtsd le vívódó fejedet, -
és ha nem tudsz hazavergődni,
legalább küldj egy röpke fohászt!
Az évek szürke hosszú sorát
betölti egyetlen nyilaló talány,
ott bujkált számtalan kérdés közt:
- Vár-e még most is az otthoni táj?
Budapest, 1972. november 3.
Lengyel Károly
(17 évesen)
****************************
Utolsóként kiáltok
Dögölj magyar, ha magyarnak születtél!
Bölcsőd, mi ringathat, mától lángot ad.
Jövőd hamvából felsír az első emlék,
Mikor szerte szóratásod megfogant.
Nézd! Jó Szüléd egyre könnyeit nyeli,
tördeli kezét, hogy néki megbocsáss.
Nézd, Jó Apád! Ő is könnyeit törli.
Tudja, mától itthon nincs tovább.
Ha megsebezte minden magyar testét,
ki-ki keresztjén lógva végre megpihen -
Ha feldarálta minden ember lelkét,
Mohóság tébolya vérünkkel betelt,
akkor kiáltsd újra Uram, hét szavad!
Mert magyarnak szavad nyomán e földön,
A golgotán hanyatlón ahogy mondtad
- nekünk - bevégeztetett, ím örökkön.
De utolsóként kiáltok trónodig,
mondanom kell, Uram, nem ezt ígérted!
Nézz a kezemre! Érintsed sebeim!
Minden magyart fogadj örökbe bennem!
Engedd, hogy előtted utolsó legyek!
Magyar véreimnek reményt adhassak,
majd míg szellőként lezárom szemüket,
vasjárta testemben ők ne lássanak.
S amíg Néked szól minden dicsőség,
halld hát Uram, nyüszítő könyörgésem!
- a megkésett lator leborul Eléd -
emeld kezedbe kicsiny magyar néped!
Budapest, 2007. március 30.
***********************************
Választás 2006
Idegenszívű csábos szavak,
sokasodnak régi-új tetvek!
Egekbe tör a talmi maszlag,
bankár-keselyűk gyülekeznek.
Átlagolt számok nevetnek:
Nesze, egyétek! Tolvaj-csomag!
Köpenyt fordítva hűlt eszmékkel,
elvtársi haszonra aratnak.
Térden a hon, ajkán beléndek,
parolát álmodik üres tenyér.
Pokolra hantolnak, emberek!
Ébredjetek végre, mert elég!
Létünk segélyekben mérhető,
a tőzsdéről nézve minden szép.
Garasra tarol négy esztendő,
sóvár fülek nem lelnek Igét.
Terelnek festett zsákutcába,
patyolatgallér és undokság!
Csillagot tennének templomba,
elvárva nem szűnő tapsorkánt.
Kamattal taposnak zöld mezőt,
de kiáltanak faggyúszagot,
csodálkoznak szegény paraszton,
miért csak nézi a parlagot.
Zsebünk túrja ki tudja hány kéz,
agyunkat mosnák híreikkel.
Árengedményt kínál a kalmár,
útszélen vetélnek éhesen.
Meddig hagyod alvó kis Hazám,
rólad ismét hét bőrt nyúzzanak?!
Lelkünket is zálogba adnák!
Tudd meg! Hazugul lettél szabad.
Véres tagló zúzza jövőnket,
hanyatlik halomra a magyar.
Hamvaink jó szelet keresnek,
e tájon sírhely sem marad.
Bűzös fekély fakadni látszik,
húzzad tőből minden gyökerét!
Tépd! Áruló, ki sajnálkozik!
Szolgaság, vagy szabadság a tét!
Ez az az óra, ez az a perc,
mit rejtve-remélve vártunk,
hogy fejedet ismét felemeld,
s kezedben az öreg zászlót.
Lendítse lobogni tiszta szél!
Konduljon meg az összes harang,
hirdesse folyvást, míg égig ér,
szabad lesz mától minden magyar!
Budapest, 2006. október 1.,
a Kossuth téri Rákóczi szobor tövében
********************************************************
Új deres
Dózsa György most irigykedve tekint le ránk,
midőn éppen feledné az égett hússzagot.
Kér még egy esélyt minket látván,
hogy deresre húztak egy egész várost.
Izzó koronával, tűzvörös szemekkel
végső trónjáról lassan felemelkedik.
Zászlók lendülnek, rajtok óriás keresztek,
rendezi sorba sereglő talpasait.
Szik repedése eléjük csipkét terít,
sívó homok állni kéri a vad szelet,
felhőn át minden csillag néki világít,
a fákról a levél utána integet.
Ne késlekedj, Dózsa György! Nyög már a deres!
Fogunk megroppan, de ezt is kibírjuk majd.
Üzend, hogy sok kasza ismét egyenes!
Régen nem számoljuk rajtunk a botokat.
Temettünk közülünk nem is keveseket,
mordályerdő rakott itt húsból halmokat,
s míg pohárt emelnek cifra kő megett,
míves szavuktól az ország most megrohad.
Kínok közt könyörögtünk, röhögtek rajtunk,
láncunk nem mérjük, pőrén szennyig aláztak.
Szűk rács résén a fogyó távolt vigyáztuk,
hogy majd botot, vagy bitót hoz-e a holnap.
Kelj fel hát Dózsa György! Hozzál el mindenkit,
kunyhóból, pusztáról az utolsó pásztort!
Adj nékünk mostan még egy kevéske reményt,
vagy taníts meg, mint üljük meg a tüzes trónt!
Budapest, 2006. október 29.
********************************************************
A láncravert Budapest
2006. október 23-a emlékére
Fölemeltük szívünket, sok gyémántot.
Ünnepre készültünk, ruhát vasaltunk,
zászlók selyme alatt egyszerre léptünk,
tisztán mosolygott a fennséges égbolt.
Szabadság mámorába feledkezve
Emlékkordonok közé gyűlt a magyar,
csillogó szemmel hű szavakat remélt.
Tapsolt és éljenzett, mind egyet akart.
Csak emberibb jövőt, biztos kenyeret –
Országrontók után igazi vezért.
Senkinek szava nem is kért most többet,
Adta volna ezért talán mindenét.
Aztán lőttek. Gázzal, gumigolyóval.
Botok a fejen, háton – csak futtában.
Lelki sivatag ott vibrált az utcán,
Ahogy fekete sorfal nekünk rohant.
Gyermekem féltve, megvallom futottam.
Megúsztunk vágtázó lovasrohamot,
S egy átjáróház szűk kapujában
Fiammal a tömeg majd' agyonnyomott.
Hazamentünk könnygáztól köhécselve.
Haragvó szirénák utánunk szóltak,
Bámulva telt köztünk lassan az este,
Bennünk pedig nem nyugodott a holnap.
Dúvadak járták az ünneplő várost,
Kegyetlenül vertek, rúgtak, tapostak.
Aki mozgott, mindenki egy-egy célpont.
Voltak, mint vadászó hiénacsapat.
Sortűzbe csuklott aljas röhögésük,
Láncra verte Pestet a történelem.
Zizegő álmok fészkelnek közöttünk,
Sokan az utcán suttogva beszélnek.
Magyar lahar készül, fortyog a város.
Böfög magából fullasztó gránátot,
Sebeit kimossa, keres rá gyolcsot.
Kevesen maradtak tépéscsinálók.
Nem tudja senki, meddig megy ez így még,
Hogy utcákon magyar veri a magyart.
A Napról töröljük a rászáradt vért,
Ünnepeink helyett imáink maradtak.
De álmomban járva-kelve a jövőt,
Vérfoltos, mocskos sisakot találtam,
És mellette hószínű, átlőtt ingünk,
hol farkasa volt magyar a magyarnak.
Leltárba vették szívünk, sok gyémántot.
Ünnepre készült a kutatóárok,
zászlók selyme alól messzire nézünk
reánk mosolyog a fennséges égbolt.
Budapest, 2006. október 30.
***********************************************
Bölcsők és kopjafák
Csillagösvényen jámborul poroszkálók!
Mi végre ezred év, ha siketek vagytok?
Nem hallik elég jajszó, keserű átok?
Nézzétek, mivé vált gyönyörű országunk!
Mindenfelé járva hamu és pusztulás,
Üszkös gerenda is elenyészik most már,
csontig feltör mindenkit pénzből vert rablánc,szántóinkon megterem csikasz és dágvány.
Merre dobog mára délceg paripátok?
Tejút melyik szegletét víni indultok?
Hódítani kéne tán a Napkorongot,
hogy Hazátok fénye ennyire megkopott?
Hű halandók hősi harca hová hamvadt?
Most megannyi megtörve mélán mutogat,
míg maradni merészel maroknyi magyar.
Hűvös hantotokra havak haragoznak.
Halljátok, ha halljátok! Hát harangoznak!
Nincs helye köztünk szónak, talán imának. Álljatok meg tüstént, fordítsatok szárat, vagy bukjatok közénk, leljen meg a bánat!
Essetek le lóról, cifra nyergetekből,
ha nem látszik a kín felhő rejtekéből!
Széljárta szavaink szólítanak régről,
szertehullik népünk idegen kezektől.
Nem elég jöttmentnek békén maradhasson, tűzhelyünk kell néki, azon is turkáljon. Nem érheti be ezzel, házunkra ráront,orozná máris véretek őrző szántónk.
Elvárja uraktól, mind véle vígadjon,
Ha reszket is, örvendjen földönfutókon.
Teszik biz' önként, örömmel húzva jármot,Míg zsebüket szaggatják talmi tallérok.
Csillagról bércekre hozzatok virágot,
gyújtsatok tüzeket, éledjen példátok!
Ősi ritmust járjon kézről kézre a dob!
Nem Napot kell víni, hanem egy országot.
Legyetek végre mint szellőből fergeteg,
kiket újabb ezred év áldva emleget!
E honban járástok dicsőbb nem lehet,
mint múltával ismét kéz megtalál kezet.
Hazavisszük együtt őrtüzetek lángját,
rúghatjátok tovább csillagnak porát.
Legyen meg néktek szilaj vígasság!
Emlegetnek majd a bölcsők és kopjafák.
Budapest, 2007. november 8., 01.00
********************************************
Ránk vár a Golgota
Álmainkat álmodják –
nélkülünk és helyettünk.
Cinikus céda bábok
köröttünk és közöttünk.
Ágyunk, vágyunk, ágyékunk
mind egy-egy reklám-célpont.
Már hitünk is műanyag,
meg a vetített égbolt.
Bűzölgő, kapzsi létben
mind-mind áruvá váltunk.
Lépünk polcról kosárba –
végső célpont a szemétdomb.
Hamvakból tégla készül
Emlékekből új falak.
Láncra vert jövőnk szerint
kimérve minden falat.
Az új Savonarola
ha egyszer megszületik,
őrjöngve menekül majd,
ha lesz hova, és engedik.
Az Ács farag és hallgat.
Nincsen kikért, nincsen hova –
nincs készen az új kereszt.
Most ránk vár a Golgota.
Budapest, 2004. 03. 20.
Lengyel Károly
*******************************************************
Síró lelkek
Voltak igaz szavaink, mind elhordta durva szél,
a pesti utcákon minden vértócsákról mesél.
S akik pedig fentről nézik mind e vergődést,
síró lelkeik most helyettünk elbuknak ismét.
Bp. 2007.10.23.
**********************************************************************
Magyar Advent 2007
Az én falumban reszket a bánat.
Az én kicsi falumban lopják a jövőt.
Karácsonykor sokan imádkoznak,
üres tányérok karéjozzák a fenyőt.
Az én falumban nincsenek gyertyák,
Kicsi falumban nem is fűtenek.
Adventkor tenyerüket kinyújtják,
arcukról törlik a könnyjeget.
Budapest, 2007. december 15.
***************************************************************
Fényemlék
böjtelői ima
zuhog a fényesés
benne megmártózom
völgy árnya elhív
áttetszőn harmatos
porba öltözöm
fényemlék éltet
széljárta köntösöm
hordozza színedet
léptem csobbanatlan
ha éppen ezt kéred
elébed hajoltam
kezedben mind vétkem
kanócrebbenéskor
mosolyod kél bennem
fürdetnek zuhatagok
igéid meglelnek
szavad ha nem enged
életben is az tart
engedj hirdetnem
ígért szivárványokat
Budapest, 2008.
Gyertyaszentelő estéjén
**************************************************************
Nincs refrén
Halljad magyar, vész a Haza!
Ez az idő most már soha.
Rács mögött majd mind vacogunk -
ezek tények - láncon járunk.
Spion-eszme mit nem akart?
Sátán fia pénzre pénzt rak.
Égbe hallik korgó gyomrunk!
Vissza-vissza minden jussunk!!
Jöttment lelkű gyáva ember
agymosottan, félve reszket.
Ki a hitelt tartja többre
reményt eszik mindörökre.
Vakon, tétlen szelet harap -
hisz most ennek, holnap annak.
Igaz szó a vágya titkon -
eladta azt, s nem lel itthon.
Dalolj fűről, dalolj fáról,
szárnyaszegett szép madárról!
Neved sem lesz, emléked sem -
rögöt ölthetsz önkezeddel.
Élted, lelked nem hagy nyomot,
lelet lesz csak omló hantod.
Akkor végre szabad leszel!
Dalolj, ha tudsz! Ha lesz kivel.
Budapest, 2005. augusztus
***************************************************
Március idusán
Szép szavaiktól hánynom kéne!
Belém fészkelt a gyűlölet,
kiirtani egy élet is kevés!
Holtukkal sem békülök meg!
Egy országnyi láp fölött,
dölyfben, hamis becsületben
szívják milliók vérét.
Ezért is nem bocsátok meg!
Még március idusát se
engedik méltón fogadnunk!
Ezért fiainkba, unokákba
is beléneveljük a haragot.
Míg szabadok nem leszünk!
Nem többet, csak tisztességet,
végre tenyérnyi saját hazát.
Ezért élünk, s talán álmodunk!
Budapest, 1978. március 15.
(amikor a budapesti belvárosban
a lovasrendőrök kardlappal
támadtak az összegyűlt tömegre)
****************************************************
Kinek írhatnék?
viharos március derekán
Kinek írhatnék verset, rímeket, mind szomorút?
Zsongani kész tavaszunk csendjéről siratót?
Ej, mi végre Honról annyi büszke nemes álom,
sanyarú menedékbe visszavonulva mondjuk
egyre csak lassabban, halkabban a sívó valót.
Holnap majd egyként magunkra rabigát öltünk.
Jövőre meg már ég tudja csak megmaradunk-e!
Átutazó vendégnek kínált látvány része,
hogy zsandárok rácsa előtt hangos szavainkat
megtapsolhassák, alázón lemosolyogva.
S népünk néma jajszavait elfedik a kora jelszavai,
hogy senki se érthessen eztán korgó gyomrot.
Mindaz a sajgó kín, és omló hantú néma sír,
Ami majd szikjárta rónát halkan népesít,
mit mutathat régésznek, ki nem érti a szavakat,
hogy amit itt talált, és ki élt-halt mind magyar?
Budapest, 2008. március 10.
az úgynevezett szociális népszavazás után
***************************************************
Visszajárok Európába
Trianoni ármány égben is látszott,
lőcsöltek nyakunkba kőkemény jármot.
Hiába habzott a haló honfi vér,
országunk ismét gödörbe vezették.
Maradok lidérc Kárpát karéjában,
Hold-sugár gúnyám, üres tarisznyával.
Enyésző orozó is borzadni fog,
mert eleven húst hullajt ijedő csont.
Vájná önszemét, bíz' ne lásson engem.
Ártány fattya! Senki el ne temessen!
Hinné, tán kóbor eb tépi a testet,
fagyos mosollyal véli, menekülhet.
Kívánná siket éjjel, ne legyen csend,
mert ünnepin mindig mellette leszek.
Nem szabadulhat tőlem, el sem küldhet,
vészlő tajtékból mentem szenvedésnek.
Eszére vigyázok, mindent megértsen.
Kisded koráról magyarul meséljen.
Álmában anyját nem érti, felriad.
Menne büdösnek, rohanna folyónak.
Kapu reccsen, szék ruhástól odébb megy,
tébolyul már-már, kiált fel egeknek.
Rekedtig-sikolytól ébred meg hajnal,
vacog és nyüszít szederjes ajakkal.
Ugrana bércről. Súgom, hogy: - Ne merjed!
Fon nyakán hurkot, tépem a kötelet.
Ordítva, térden hozza elém jussom,
táncolna inkább szikrázó parázson.
Sehol, ki mérné kínjai tengerét,
naponta hívja halálért istenét.
Sarjából sarjadzon kacska nemzedék!
Az élettől is féljen, hogy mi jöhet még!
Padlásra, zsákba küldök majd üszököt,
kaszája csorbul mezején kő között.
Hajtják csövesét, valahány csikaját,
prédálja juhait nappal toportyán.
Keserű lész nyelvén a rablott falat,
vize vedertől fenékig megposhad.
Kerülje házát fekete ragály!
Harangszó légyen fejében a magány!
Űzöm és hajtom pirkadtól napestig,
őrjöngő dúvad emlékim fellelik.
Kérne magának végül egy új hazát,
de egy ilyent a pokol is kiokád.
Budapest, 2003. április 13-án,
Virágvasárnap este
***************************************************
Új kiáltás
Mi végre hát a szép szavak?
Mi végre mind a becsület?
Zsebed kell-e, és tele has,
s hogy vég nélkül fecseghess?
Mi végre minden cifraság,
mikor néped temetni viszik,
mikor az ország jajt kiált,
hogy az ég is ettől vonaglik?
Lánca csörren. Nem hallod?
A te bokád nem véres!
Gyomra korog. Elfordulsz?
Jön-e idő, hogy segítesz?
Van-e még tükröd otthon,
hogy néha ilyenkor belenézz?
Miért a gombóc a torkodon,
míg a távol elemészt?
Jöjj hát lépteink döngeni!
Nem hallod? Itt a helyed!
Csak gyere, és ennyi!
Mondani büszke, szabad éneket.
Budapest, 2008. augusztus 24.
| |
|
|
Az Igazat…
Az Igazat tudni,
látni és érezni
egyedül,magában
még nem elég,
az Igazat ki is
kell mondani,
akkor is,ha ezért
a bér a vég.
Paudits Zoltán
Lelkemen
galambok
ülnek,
csillagok
fényében
álmokat
szülnek.
Feltámad
végtelen
vágyam,
"átfestett"
Hazámat
megint
Magyarnak
lássam!
Paudits Zoltán
|
|
_ |
|
2025. Március
H | K | S | C | P | S | V | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 01 | 02 | 03 | 04 | 05 |
|
| | |
|
Levelező lista |
|
| |
|
Kategorizált nemzeti honlapok |
|
| |
|
Komáromi honlapok |
|
| |
|
erdely.ma hírei |
|
| |
|
néhány szó Komáromról |
|
| |
Lengyel Károly
KIHALTAK
Hazudni lehet, amíg valaki elhiszi Remegve félve, éjt nappallá téve Csak a való meg ne születhessen Csak az igaz ne lépjen a fénybe Lehet verni ezreket az utcán Szabad temetni ezernyi ártatlant Csak nékik hazájuk ne legyen Csak ne hallják szavukat Földelni múltat fehér ingben Arccal lefelé kátránypapírban Majd őrizni, hogy meg ne leljék Hiszen bármikor feltámadhat Mi változott itt ötven év alatt? Nincsenek köröttünk szuronyok? Nincs. De mellettünk a poloskahad Hitelből épít vetített tornyot Pőre koldusként hantról hantra Jövőnk fejfáit simítjuk Hol barázda végén tábla hirdeti Magánterület s megtorpanunk Vágta helyett feszes a vigyázz Markolat helyett hurkot ölelünk Elvetélt dac és büszke gyász Nem lesz hol kísértenünk Szóközeinket is szabványosítják Birodalmi sorszámot kapunk Új heródesek rágják álmainkat Az égre is csak festik a Napot Mi végre volt hát ezer év? Most parancsra levésik nevünket Talpak nyoma véres zászlónkon Szélszőtte az utolsó lehelet Engedetlen szíveinket kivájják Fejünkre szórva átkokat Könnytenger vár meg virágeső Víznek adják szép hamvainkat Vérünkkel szentelnek honrablást Időbuborék leszünk a világban Porosodó múzeumi látvány. A tárlófelirat szerint kihaltak.
Budapest, 2007. január 21.
|
Az Összmagyar Testület Nyilatkozata
Testületünk súlyos aggodalmának ad hangot és tiltakozik,hogy a kormány elhenyagolta sz 1456-os világraszóló magyar diadal emlékének méltó megőrzését,nemzetközi népszerűsítését,és megfelelő közvetítését a világ közvéleményének megnyerésére.Az évforduló módot adott volna Hazánk akkori és mostani szerepének kiemelkedésére,a nyomasztó gazdasági gondok ellenére az ország megítélésének javítására.
Különösebb anyagi ráfordaítás nélkül bebizonyíthatjuk,hogy Európa védelme-bátran hozzátehetjük,minden egyes ma virágzó nyugateurópai ország jóléte-jórészt erre az elsöprő győzelemre és a szinte egyedül vállalt önfeláldozó ádozatukra vezethető vissza.Tagságunk folytán az Európai Unió a legjobb keret a közös történelmi múlt hangsúlyozására.
Mivel a kormány tagjai sikeres üzletemberek,a marketing egyik alaptörvényére hivatkozunk.Magyarország"eladását"a nemzetközi megítélésben semmiképp nem a privatizációval,az utolsó megmaradt,nekünk is jelentős hasznot hozó értékeinktől bármi áron megszabadulással kell lebonyolítani.
Megfelelő eszközökkel tudatosítsa a kormány,hogy 1456-ban Európa védelmét Magyarország és a benne békésen együtt élő nemzetiségek összefogésa,a közös Haza szeretete és az áhított jövő építésének elpusztíthatatlan vágya vitte diadalra.Történelmi tény,Európa akkor az egész ismert világot jelentette,így a világraszóló győzelem az egész emberiség kultúrkincseinek megőrzését jelentette.Ez az együvé tartozás sokat segítene az Osztrák-Magyar Monarchia és Magyarország szétzúzását még ma is nyögő közép-európai tudat görcseinek feloldásában.Még nem késő,hogy 1456 üzenetét összekapcsoljuk a megtisztelő kerek évfordulók okán az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk méltó megünneplésével.Mindezekért Testületünk elvárja az elkövetett mulasztások haladéktalan jóvátételét,ezért
FELHÍVJA A KORMÁNYT,
intézkedjék a megfelelő lépések megtételére és erről az országot tájékoztassa.Mind a világ legnagyobb taglétszámú magyar civil szervezete,Testületünk fönntartja Alapszabály szerinti elidegeníthetetlen jogát,hogy állásfoglalását a világ közvéleménye elé tárja.
Budapest,2006. július 26.
az Összmagyar Testület Elnöksége
Dr.Molnárfi Tibor
Katona Szabó István
EMLÉKEZÉS A GYÖZTES NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL 550. II. RÁKÓCZI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 330. 1956-os NAGY MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 50. ÉVFORDULÓJÁRA
Nincs még egy nép, mely olyan sok szabadságharcot vívott volna, amely újra és újra kiállt a szabadság védelméért - védte nem csak a saját nemzetét, hanem egész Európát .
Nincs még egy nép, amely annyi kudarc és vereség után ennyire tudna szenvedni akár az önfeladásig. Nincs még egy nép, amely a szenvedések után hihetetlen erövel újra és újra talpra áll – mint a magyar nép.
A történelem nem kímélte a magyar népet. Állandó veszélyben forgott léte, veszélyeknek volt kitéve keletröl és nyugatról egyaránt. A magyar királyság soha nem támadott, mindig csak védekezett. Nem csak önmagát védte, hanem minden népet a Kárpát-medencében. A Szent Korona tagja nem csak a magyar nép volt, hanem minden a magyar királyság alá tartozó más nép is. Magyarországon sohasem a nemzetállam eszméje uralkodott, hanem mindig a multinacionális gondolat – ellentétben minden más európai állammal kivéve a római birodalmat. A mai Európát is mérföldek választják el attól a multinacionális eszmétöl, amely biztosítaná több nép és kultúra együttélését. Nem véletlen, hogy itt, Magyarországon van az autonómia és a regionalizmus bölcsöje.
Az a három történelmi esemény, amelyre ma emlékezünk, szintén megmutatja a magyarság jövöbiztosító és iránymutató szerepét:
• Hunyadi három évvel Konstantinápoly eleste után gyözött Nándorfehérváron. Konstantinápoly eleste egy éles választóvonalat jelentett az európai történelemben. Nem csak a Bizánci Birodalom végét jelentette, hanem az európai középkor végét is. Ezt a körülményt Európában a mai napig nem tudják kellöképpen megérteni. A Magyarság megmentette Közép-európát a Balkán sorsától, amely a Berlini szerzödésig 1878-ig a török birodalomhoz tartozott, s amely átvette a bizánci birodalom szerepét és bebetonozta a nyugati és keleti kulturkör különbségét – a mai napig.
• A Habsburgok elleni Rákóczi szabadságharc nem csak az önrendelkezési jog és nemzeti mozgalom történelmében fontos. Rákóczi évtizedekkel a francia forradalom elött, évtizedekkel Montesquieu elött már ugyanazokat az eszméket képviselte: szabadság, egyenlöség és a demokrácia elvét és ezzel korai uttöröje a francia forradalomnak.
• Az 56-os szabadságharc ismét egy klasszikus harc volt az önrendelkezési jogért és egyben harc a totalitarizmus és kommunizmus ellen - az elsö lépés volt a kommunizmus bukásához. 56 nélkül nem lett volna 89. Nem lenne a mai Európa.
De hogy néz ki ez a mai Európa ? Élt a lehetöségekkel, amelyek adódtak a kommunizmus bukása után ? Megvalósult az az európai ház, amiröl 89-ben álmodtunk, és amelyben - Mitterand francia elnök szavai szerint – minden nép otthon fogja érezni magát ? Nem valósult meg. Az Euróeufória után jött az Eurószklerózis, amely most komához vezetett. Európa komoly válságban van.
Ezen a helyen olyan érzésem van, hogy el kell hogy meséljem életem egyik legnagyobb élményét Mindszenty hercegprímással kapcsolatban, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy bécsi tartózkodásának elsö születésnapi ünnepségen részt vehettem. A szentmise után a kápolna elötti szobában, a bécsi Pázmáneum II. emeletén, Mindszenty bíboros egy rövid beszédet tartott és Oswald Spengler könyvét, a „Der Untergang des Abendlandes „ A Nyugat bukását“ említette. Mindszenty nagyon lassan beszélt. És abban a pillanatban, amikor kimondta az utolsó szótagot – abban a pillanatban egy olyan erös földrengés kezdödött, amilyen Bécsben sohasem volt. Nagy zajjal, kinyíltak a gótikus oltárszárnyak, ingadozott padló mint egy hajón, nem tudtunk egyenesen állni. Lehulltak a tetöröl a cserepek és összetörtek az ott parkoló kocsik. Azt gondoltuk: „Most megtörtént“. Nem csak nekem, hanem mind a 15 jelenlévö személynek ez egy elfelejthetetlen esemény volt.
Ez egy jel volt. Európa válságban van. Nem csak gazdasági, hanem mély identitásválságban is. Veszélyben vannak az európai értékek. Egy irányból a kegyetlen globalizáció támad, más irányból a fanatikus fundamentalisztikus iszlám. Veszélyben vannak a személyes, de a kollektív szabadságjogok is, föleg a hazához való jog.
Mi a teendö ? Újra kell egy nándorfehérvári csata ? Újra kell egy Rákóczi szabadságharc ? Újra kell egy 56-os felkelés ?
A mai veszélyek más jellegüek. Nem a katonai eröszak ellen kell harcolnunk, hanem eszmék ellen. Ez még sokkal nehezebb. Mert az ellenfél láthatatlan. Ez sokkal nehezebb, mert az ellenfél áldemokratikus formába bújik – az Egyesült Államok és Nagybritannia intö példák. Ma nem szükséges fegyveres csatát vívni. Ami kell, az az, amit én neveznék „Szellemi honvédelmnek“ neveznék.. Szellemi honvédelemre van szükség. Védeni kell az európai értékeket a külsö támadások ellen. De az ellenség bennünk is van : a közömbösség, az értéktelenség, az apátia, depresszió, gyávaság, félelem. Talpra kell állnunk ismét, a történelem úgy látszik megismétlödik. Védeni kell magunkat, a Kárpát-medencei magyarságot, de egyben Európát is. Ismét védekezni kell, védeni kell az európai értékrendet mint 1456-ban, a szabadságjogokat mint 1703-ban és az önrendelkezést mint 1956-ban. Brüsszeltöl életfontosságú impulzusokat már nem lehet várni; ismét innen kell hogy jöjjön az impulzus, a történelmi tapasztalatokban gazdag Európa Közepéböl.
Nekünk van mit üzenni Európának és Európának van mit tanulnia tölünk. Az üzenet ugyanaz mint az elmúlt évszázadokban. Egy békés Európa csak a teljes és korlátlan népek szabadsága és önrendelkezési jogai alapján és az emberi méltóságot figyelembe véve lehetséges.
Van feladatunk. Mindannyiunknak. A szellemi honvédelemhez mindenkire szükség van. A szellemi honvédelemhez nem kell fegyver, de bátorság az kell.
A mai emléknap üzenete: legyünk méltóak öseinkhez, legyünk méltóak azokhoz, akikre a mai napon emlékezünk. Legyen bátorságunk a történelemhez, legyen bátorságunk az igazsághoz, legyen bátorságunk önmagunkhoz.
Isten adja segítségét, Isten adjon eröt ! Eva Maria Barki |
|
|
Időjárás |
|
A részletekért klikk a képre. | |
"...így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen, sót párolunk és vásznakat szövünk, s míg kisebbítnek lassan megnövünk!"
Dsida Jenő |
|
Sms-hirdetőfal |
|
| |
|
|