balagelapja-HAZÁNKÉRT,NEMZETÜNKÉRT,MEGMARADÁSUNKÉRT

A magyar nyelv ősisége

Sumer - magyar rokonság

A magyar õsszavak között gyakoriak azok, melyek visszafelé olvasva azonos, vagy rokon jelentésûek:
apa,, ara, báb stb. Olyanok is vannak, melyek nem teljesen azonos jelentésûek, de hasonló értelmûek: li-beg - bil-leg, perel - replikáz (ebbõl a latin replica), rét - tér stb. Ezek azért nagyon fontosak, mert letagadhatatlanul bizonyítják, hogy sumer-mahgar eredetûek. Ez a jelenség többévezredes kultúránk érdekes mellékterméke, amely az ékírás, majd rovásírás olvasatából ered.
Egy szemléltetõ példa: sumer DU-LI = dalolni , inverz változata: LI-DU = dalolni (ebbõl például a német Lied=ének, dal)

Õsszavaink, melyek megfordítva is azonos, vagy rokon jelentésüek

*

Egyes állítások szerint a párizsi Sorbonne nyelvészei keresték a világ nyelveiben fellelhetõ közös õsi szógyököket, etimomokat. Ennek alapján megállapították, hogy:

mai angol nyelv 4%
latin 5%
héber 5%
csendes - óceáni nyelvek 7%
indiai munda-khol 9%
tibeti, szanszkrit 12%
õs-török, türkmén 26%
mai magyar nyelv 68%
õs etimont tartalmaz

A magyar nyelvnek közvetlen kapcsolata van a sumérral. A magyar nyelv ugyanis jóval elõbb élt és létezett, mint a magyar nemzet, pontosabban mint ahogy a kárpát-medencei magyar birodalom a magyaroknak nevezett népek hazája lett. A magyar õsnyelv ennél sokkal, de sokkal õsibb.Valójában ezen a területen is (Kárpát-Medence) már régóta magyar kultúrájú népek éltek, amikor a jelen korunkig fennálló magyar államiságot megalapító magyar õsök Árpád fejedelem vezetésével ide érkeztek.

A sumer ékiratos anyag bizonyítja, hogy a kr.e. 4. évezredben a Kárpát-medence - Kaspi -Aral térség és a Tigris-Eufrátesz deltavidék által egybefoglalt háromszögben egynyelvûség volt (a természetes dialektus változatokkal.) Tehát ez is bizonyíték arra nézve, hogy a magyarság sumér és pre-sumér eredetû nép, nem pedig finn-ugor eredetû. ( Egyes nehezen ellenõrízhetõ források mint pl. Oera Linda fríz hõsköltemény szerint, egy magar -sumér papfejedelem nem magar katonai szolgáló néppel i.e. 2000 évvel ezelõtt a gyéren lakott mai Skandinávnak nevezett területre vezette alattvalóit, ennek alapján esetleg kimutatható egy finn- magyar kapcsolat, de ez is inkább a sumér-magar gyökerekre utal vissza.

A sok ezer évig egy területen élõ õsnépek nyelve megõrizte az eredeti rokonságot. A nyelvi kövületek elõttünk és közöttünk vannak, csak fel kell ismerni és meg kell fejteni. A magyar-magyari nyelv "õskövületei" pedig még olyan helyeken is mindenütt ott vannak, ahol kelta-keleti népek élnek egész Európában.

Az európai nyelvészek szerinti pre-görög és pre-latin nyelvnek kitalált "õsnyelv" melyet a Kr. elõtti másfél-kétezer évben beszéltek, amely még nem volt görög, de már nem volt sumer-akkád, az volt az õsi magyar-magyari nyelv, melyet akkor mórnak (maor,maur,magor) hívtak. Ennek a magyar nyelvnek volt egyre romló minõségû rokona a pre-latin, melyet a római elõtti idõkben beszéltek és ismertek egészen Attila haláláig.
A magyar-megyer név eredetileg "minõségjelzõ" volt, annak a törzsnek, azoknak az embereknek a neve, akik a Vezér, Fejedelem, Kende stb. udvarát képezték. Azok, akik a vallási, szellemi, kulturális és orvosi tevékenységet végezték. Õk voltak a magasok, a mágusok, magarok, magyarok-megyerek. E törzsbõl származott az Álmos-árpádi magyar-megyer törzs, melyet nem véletlenül választottak a fejedelmi, azaz a fejedelmet adó törzsnek a Vérszerzõdés alkalmával.

A magyar nyelv önálló írásrendszerrel rendelkezett, melyet tökéletesen kifejezõ, mintegy 50 jelbõl álló rendszer fejezett ki. A ma rovásírásnak nevezett írás nagyon pontosan tudta visszaadni a magyari szavakat, hisz majd minden hangnak több jele is volt. A rovás azonban jellegzetes írás volt, melyet két dolog jellemzett. Elõször is jobbról balra vésték, rótták, töbnyire fára, bõrre és kõre. Ezt õrizte meg az arab és héber írás is.
A másik jellegzetessége az volt, hogy eredetileg csak a mássalhangzókat vésték le, és a magánhangzókat tudni kellett behelyettesíteni ( pl. f-k-t= fekete). Ez a két jellegzetesség rányomta a bélyegét a magyar nyelvet átvevõ népek beszéd- és íráskultúrájára. A magyari szavakat tehát nem " egy-az-egyben" kell keresni az utódnyelvekben, hanem az õsi szokásokból, az õsi szabályokból kiindulva.

Kétségtelen, hogy a skytha népek közül a legmagasabb szellemi színvonalra a - minden bizonnyal nem földi eredetû tudással rendelkezõ - sumer-magyar nép jutott. Az akkor még elválaszthatatlan tudás-szellem-hit felszentelt letéteményesei a sumer papok voltak. A sumer kultúra még ma sem felfogható " magossága" sok skytha-hun népet megtermékenyített. Testvér népeink írását legáltalánosabban hun írásnak nevezték. Így írtak a skythák, sumerok, magyarok, székelyek, etruszkok, ótörök népek és a hun népek. A közös írás: a közös eredet, közös történelem bizonyítéka.
Mivel a sumer örökséget sokan õrizzük, kifejezõ, ha testvérnépek családi örökségérõl és az örökség családi megõrzésérõl beszélünk.
E családi örökséget a magyarok nyelvükben, szellemükben, kultúrájukban egyéni jellegzetességükben igen jól megõrizték. A magyar nyelv segítségével a sumér írásokat könnyedén lehet olvasni, értelmezni (újabb kutatások, felfedezések szerint ez az õsi egyiptomi nyelvre is igaz egyébként).

Skytha harcost ábrázoló aranyváza

SUMER_MAGYAR SZÓTÁRRÉSZLET

A sumer-magyar nyelvazonosság értelmében érthetõ és indokolt a magyar nyelv hangtani gazdagsága, mely a ma gyar néppel kapcsolatba került "gyengenyelvû" népeknek nyelvfejlesztõ forrása lett. A magyar nyelvet megismerõ idegenek mind kiemelik dallamosságát, kifejezõ erejét, csiszolt stílusát, gazdag szókincsét, gondos nyelvtani szerkezetét.
Sir Bowring, (1792 - 1872) nyelvész, irodalmár, politikus, utazó, bölcselõ. Számos nyelvet beszélt, köztük a magyart is. Sok magyar költeményt fordított angolra, s ezekbõl válogatva egy kötetet is kiadott. Sok nyelvvel való összehasonlítás után így írt nyelvünkrõl:

~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

"A magyar nyelv messzire megy vissza. Egész sajátos módon fejlõdött, és szerkezete olyan idõben alakult ki, mikor a legtöbb most élõ európai nyelv nem is létezett.
Önmagában, következetesen és szilárdan fejlõdött nyelv, amelyben logika van, sõt számvetés is, az erõ, hangzatok hajlékonyságával és alakíthatóságával.
Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberi történelem hõsregényét tünteti fel. Ki lehet mutatni eredetét, kivehetõk, szétválaszthatók benne az idegen rétegek, amelyek a különbözõ népekkel való érintkezés során rárakódtak.

Ezzel szemben a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskõ, amelyen az idõk viharai karcolást sem ejtettek. Nem az idõk változásától függõ naptár. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkudozik, nem ad és nem vesz senkitõl. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke.

Amit a tudósok nem tudnak megfejteni, mellõzik. Ez a nyelvészetben is így van, éppen úgy mint a régészetben. Az egyiptomi régi templomok egyetlen kõbõl készült padolatait sem tudjuk megma- gyarázni: honnan, melyik hegységbõl vágták ki e csodálatos tömegeket. A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény.
Aki megfejti, az isteni titkot boncoland, annak is az elsõ tételét.

Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Isten, s az Isten vala az Ige."