Tudatmérgezés

 

1998 és 2002 között a magyar gazdaság lassan, de folyamatosan erősödött. Lassan, de folyamatosan emelkedett a reáljövedelem és nőttek a nyugdíjak. A minimálbér háromszorosára nőtt. Iskolák, óvodák nyíltak, kultúrlétesítmények épültek. A munkanélküliség csökkent, nőtt viszont a gyermekvállalási kedv. Az életszínvonal lassan ugyan, de emelkedett. Nem voltak tüntetések, s ha egyszer-egyszer a szocialista vezetők be nem jelentett demonstrációt tartottak, a rendőrség nem feloszlatta, nem szétverte, hanem biztosította a rendezvényt…

 

Ma, 2007-ben, 5 év bolsevista „kormányzás” eredményeként a gazdaság folyamatosan, ráadásul gyorsan hanyatlik fekete Afrika egyes országait közelítve. A reáljövedelmek sebesen zuhannak, a nyugdíjak devalválódnak. A minimálbér növekedése ehhez képest minimális.

Iskolákat, óvodákat zárnak be, kultúrlétesítményeket adnak el fillérekért. A munkanélküliség rohamosan nő, a gyermekvállalási kedv a nullára apadt. Évente egy közepes város lakosságával vagyunk kevesebben. Az életszínvonal megállíthatatlanul zuhan. Egymást érik a tüntetések, számos tüntetést szétvernek a rendőrök, megcsonkított, megvakított tüntetőket hagyva maguk után, ugyanakkor a bejelentett demonstrációk jó részét nem hajlandók még biztosítani sem…

 

Ég és föld… Gondolná a józanul látó ember. Vagy mégsem az?!

 

2002-ben mosolyogtunk, amikor a korábbi tendenciát az ellenkezőjére fordító bolsevikok vezéregyénisége, a ma éppen a szénhidrogén vegyképletével Brüsszelben álhatatosan viaskodó görnyedt hátú púpos kandúr: Kovács László meglepő bejelentést tett: a kialakult helyzetért az ellenzék, és mindenek előtt annak vezére: Orbán Viktor a felelős. A mai negatív tendenciák annak köszönhetők, hogy Orbán Viktor felelőtlenül emelte a fizetéseket, a nyugdíjakat, felelőtlen gyermekvállalásra késztette a magyar fiatalokat ahelyett, hogy inkább húzogatta volna a magyarok nadrágszíjait, ahogy azt a felelős bolsevik kormány teszi és tette is mindig. Ugyan, nevetséges: ők „kormányoznak”, és minden kudarcukért az ellenzék lenne a felelős?! Az az ellenzék, akinek egyetlen javaslatát nem fogadták el az elmúlt 5 évben?! Megbolondult ez a Kovács?! Ilyesmivel előállni, ki veszi ezt komolyan, ki fogja ezt elhinni?!

 

Mit ad Isten – akarom mondani a nagy Lenin elvtárs -, 2006-ban, a választási kampányban mit hallhattunk úton-útfélen? „Orbán sem jobb Gyurcsánynál”. „Nehogy már egy cigány nyerjen?!” És láss csodát: Gyurcsány, aki állítása szerint zsidó, ha zsidóznak és cigány, ha cigányoznak, valahogy elfelejtett cigánnyá válni és Orbán Viktor védelmére kelni… S ha még a baloldalon hallottuk volna mindezt! De nem: lássunk csodát, elsősorban a nemzeti radikálisok körében lehetett ezt hallani, és ezen az sem változtat, hogy ezek a gondolatok valójában persze a balliberális forgatókönyvírók szellemi termékei voltak, akik a jól bevált kommunikációs csatornákat felhasználva ügyesen ültették el a bolhát az indulatai által vezérelt és éppen ezért általában csak utólag – már elkésve (vagy még akkor sem…) – gondolkozó radikálisok fülébe, hogy azok aztán akarva-akaratlanul az ő érdekeiket szolgálják, és nem utolsó sorban éppen önmagukat tegyék végérvényesen tönkre… Mi mindent is hallhattunk olyanoktól, akik a magyarság érdekeit szerették volna szolgálni?! Hogy csak egyet említsek a sok közül: a béka-elmélet. Ha a békát hideg vízbe teszik és lassan melegítik a vizet, a béka végül megfő, de ha hirtelen dobják a meleg vízbe, kiugrik… (A hasonlat alapvető tévedése abban állt, hogy az Orbán kormány idejében nem „lassabban romlott” a helyzet, mint a bolsevikok alatt, hanem lassan, de javult a helyzet. És persze sajnos abban is, hogy ezt a békát az elmúlt 150 év alatt annyira elbutították és érzéktelenné tették, hogy bizony nem ugrik ez ki már a forró vízből sem.) Szavazz a tizedszázalékos, esélytelen pártokra, maradj otthon, de a Fideszre semmiképp se szavazz…

Az eredmény nem is maradt el: bár volt úgy 7-8% nemzeti radikális szavazó összességében, esélye nem maradt a nemzeti radikalizmusnak a bekerülésre, ugyanakkor elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a bolsevikok magabiztosan nyerték a választásokat. (Mintegy 4% - !!! – radikális maradt otthon. Ennek a fele elég lett volna ahhoz, hogy ma ne egy elmebeteg álljon az ország élén.)

 

A 2006-os összeomlást követően pár hétig elhallgattak az önjelölt világmegváltók. Talán maguk is rádöbbentek, hogy kiknek a szekerét tolták, talán csak érezték, hogy most hallgatni kell, várni kell egy darabig, mielőtt mindent folytatnának ugyanott, és ugyanúgy, ahol és ahogy abbahagyták…

És jött 2006. szeptember 17-e. A Kossuth téren sok tízezer tettre kész ember. 90%-uk fiatal, Fidesz szimpatizáns. Ekkor az önjelölt világmegváltók megriadtak: a végén még Orbán Viktor ölébe hullik a hatalom! Nosza rajta, lépjünk a tettek mezejére! És a hazánk érdekeit természetesen mindenkinél jobban és pontosabban látó zsenik megkezdték a tömeg oszlatását kiváló, Fidesz ellenes felszólalásokkal. A tömegben jól értesült, Bocskai magyarba öltözött „magyarok” osztották az észt és a bizalmas értesüléseiket arról, hogy bizony ők maguk látták Orbán Viktor édesapjának keresztlevelét, amin ugye „Orsós” név állt, és maguk látták a másik nagyszülőt is, amint éppen a „Holsten” nevű zsidó nagymama sírjára visz virágot… (Ez utóbbit valószínűleg a pár perccel korábban elfogyasztott sör címkéje ihlette…) Ha valaki Gyurcsány 4 milliárdját emlegette, azonnal kiderítették, hogy „Á, az smafu! Bezzeg a Viktor 40 milliója, meg a bányái…

 

(Itt jegyezzük meg: Orbán Viktor valójában egyik oldalról kun – jellegzetes kun testalkattal -, másik oldalról csángó származású, ami pedig a „bányáit” illeti, neki semmilyen bányája nincs. Az édesapjának , aki valaha Afrikában bányászkodott, van 10% - nem több!!! – részvénye egy  kavicsbányában, amelyet összesen 8 részvényes tulajdonol.)

 

Az eredmény ezúttal sem maradt el: már szeptember 19-én végérvényesen eldőlt, hogy a klasszikus népfelkelés elmarad, helyette rohamosan fogyó érdeklődés mellett Hyde Park marad mindazoknak, akik pár nappal korábban rendszert váltani indultak a Kossuth térre.

 

A minap kaptam egy szolid, tiszteletteljes kérést e-mailben: kérem azonnal vegyenek fel a listájukra… Engedélyeztem is úgymond „azonnal” Kőműves Géza listatagságát, aki alig 16 órával a felvétele után közölte velem, hogy hiába a tudás, hiába az olvasottság, mindez nem ér semmit, ha az emberből hiányzik a lényeglátó képesség, ha az ember nem tudja megkülönböztetni az „idióta nemzettörpe hazaáruló Orbánt” az igazi rendszerváltó zseni nemzetóriásoktól – amilyen ő - s miután szerinte ez a képesség belőlem hiányzik, udvariasan felszólított: „Lelépni!” (Mármint a saját listámról…) Előbb megcsíptem magam, hogy biztosan nem álmodom-e, azután udvariasan megkérdeztem: akkor a jövőben rábízhatom-e a lista irányítását, no meg persze hajlandó lenne-e folytatni helyettem a honlapom szerkesztését is… Erre azonban már nem kaptam választ, ugyanis a lista tagjai megjegyezték, hogy még nemzetünk tisztességben meggörbült orrú testvérei is vártak azért 40 évet az emancipációjukat biztosító törvény hatályba lépését követően, és csak azután merte javasolni egyik képviselőjük – Mezei (Feldmann) Ernő - nekünk az országgyűlésben a kivándorlást saját hazánkból. No de Istenem, egy szabad országban szabad a gazda, szabad a csók, szabad a tánc, de mindenek előtt szabad a kőműves…

 

Alig múlt el a hatás, amikor a minap mit hallok kedvenc esti beszélgető helyünkön? Egy igazi, amolyan lényeglátó típus, Lendvai Ildikóra emlékeztető arc és szemmimika közepette éppen igyekezte felvilágosítani a mellette ülőt, hogy Orbán Viktor valójában nem cigány, hanem zsidó, és miatta van minden, sokkal rosszabb, mint Gyurcsány Ferenc… Nosza, mondom, merüljünk alá! Udvariasan megkérdeztem a kiváló észosztót, hogy ugyan vajon hol volt 1998 és 2002 között?! Akkor miért nem tüntetett, miért nem követelte Orbán menesztését?! Miért most – a bolsevikok „kormányzásának” 6. évében tört rá ez a fenemód nagy lényeglátás… „Mert azok sokkal rafináltabban voltak.” – jött az épületes válasz. No igen, mondom, rafináltan emelték a fizetéseket, a nyugdíjakat, hogy ezzel port hintsenek a szemünkbe. No ez az, amivel Fletóék aztán valóban nem próbálkoztak soha, ők inkább csökkentették a fizetéseket és a nyugdíjakat, egyenesen és őszintén hazudtak. Ez lenne tehát az, amiért inkább Fletó, mint ne adj Isten Orbán?! „Nem tette meg, amit meg kellett volna tennie!” – jött az újabb érv. Miért, Te mégis mit tettél volna a helyében? – kérdeztem. „Azonnal elzavartam volna az összes zsidót.” Á mondom, ez aztán az ötlet. Hogy erre Orbán Viktor nem jött rá…?! Tudod – vetettem ellen -, Kennedy ennél kevesebbel próbálkozott, mielőtt Oswald (vagy Grier?) meghúzta a ravaszt…, pedig talán volt akkora egyéniség, mint Te, persze ha ezzel nem sértelek meg… „Nem számít, legfeljebb lelőnek!” Lehet, hogy egy ötgyermekes családapa erről másként vélekedik. No meg talán azt a lényeges körülményt se hanyagoljuk el, hogy egy halott általában már nem sokat tehet a hazájáért… Emberünk bárgyú mosollyal tekintett rám, nem értette ezt a felfogást, ezért konkrétabb problémafelvetéssel próbálkoztam: nem Orbán Viktor, hanem a rosztovi törpe Horn Gyula, és Medgyessy Péter eladták az összes stratégiai energiaágazatot. Mit gondolsz, ha valaki a Parlamentben ilyen ötletekkel állna elő, ölbe tett kézzel néznék?! Egyetlen gombnyomás, és folytathatjuk a diskurzust gyertyafénynél, ha ugyan nem derül ki, hogy már a viaszgyártás is az ő kezükben van… „Nem számít, a megoldás egyszerű: elvesszük tőlük, államosítunk!”- vágta rá kapásból beszélgető partnerem… Vissza a jövőbe, avagy eljutottunk tehát a 60 évvel ezelőtti gondolathoz: felsejlik előttünk a távolban az ígéretes megoldás: a kommunizmus… (Csak zárójelben jegyzem meg: beszélgetőpartnerem széleskörű tájékozottságában akadt azért egy néhány kisebb hézag: például valószínűleg arról sem hallott, hogy éppen az általa gyűlölt Orbán Viktor volt az, aki ha nem is a zsidó magánvagyonok, hanem a kiárusított stratégiai iparágak vonatkozásában, de szintén visszavásárlást – azaz az államosítás törvényes formáját javasolta annak idején…) A beszélgetés végén az említett úriember odáig jutott, hogy ő kifejezetten örül annak, hogy Gyurcsány Ferenc maradt és nem győzött a másik oldal… (Csak azt tudnám, hogy akkor mit keres közöttünk?!)

 

Pár napja egy kiváló szegedi észosztó: Halász József - aki karrierjét az MSZMP soraiban kezdte, leveleit, irományait, és felszólalásait pedig rendre delíriumos állapotban szüli – alkoholkeringésében legfeljebb nyomelemekben található még hemoglobin -, felszólította Gonda Lászlót nyílt levélben, hogy ideje visszatérnie Németországba, mert nem csupán kártékony balek, hanem lényegében hazaáruló is… Nevezett úriembernek az MSZP máig is nagyon sokat köszönhet: az illető az egyik legkövetkezetesebb ellensége a Fidesznek éppen azóta, amióta MSZP kormány van, nagyban járult hozzá ahhoz, hogy az emberek maradjanak otthon, ne válasszanak, ami az MSZP győzelmét eredményezte. (Leveleinek mintegy 80%-a a Fideszről szól, és csak 20% támadja a bolsevik kormányt.) Ettől függetlenül sem én, sem Gonda László nem nevezzük őt hazaárulónak, mert ezzel az ő szintjére süllyednénk, ami nem áll szándékunkban. Attól még, hogy valaki mániákus, vagy éppen idült alkoholista – netán mindkettő -, nem feltétlenül hazaáruló. Viszont ezúton szólítom fel Jóskát, hogy vagy azonnal fejezze be ezt az életmódot, vagy tűnjön le, mert semmi szükségünk arra, hogy valaki vállalhatatlan és tolerálhatatlan életmódjával, és a részben ebből fakadó badarságaival lejárasson mindannyiónkat, és a bolsevizmus malmára hajtsa a vizet.

 

A módszer amúgy nem újkeletű: a II. világháború után már begyakorolt technikáról van szó. Akkor azt kellett elhitetni a magyarral, hogy nem jobb az amerikai sem, mint az orosz. Két OSS tiszt: George Granville őrnagy és Martin Himler ezredes összefogdosta a nyugatra menekült magyarokat, és hazahozta őket Péter Gábor, alias Auspitz Benő hóhérjainak, az Apró-Gyurcsány villában ma is lakó Jáhner-Bakos vérbíróknak. A magyarok között pedig azt sugdosták: lám, az amerikai még szemetebb, mint az orosz, fogadjuk csak el a jó Sztálint… Arról persze nem beszéltek, hogy kik is voltak valójában ezek a szemét, aljas amerikaiak: Granville, alias Grósz György, és Himler Márton…, mindketten a budapesti gettó szülöttei, akik 45-ben kirepültek Amerikába, és onnan két héttel később amerikai állampolgárként, OSS tisztekként jöttek vissza Európába magyar menekültekre vadászni…

 

Ma ugyanez megy: el kell hitetni a néppel, hogy nem jobb ám a Fidesz sem, mert különben még netán leváltaná a nép a bolsikat. Az SZDSZ-MSZP berkeiben kitalálnak valamit, azt szépen beoltják a nemzeti radikálisok agyába, ők meg már teszik a dolgukat abban a biztos hiszemben, hogy a nemzetet szolgálják, miközben valójában a bolsevizmus fennmaradását szolgálják, a jó öreg Zoltai Guszti bácsi pedig mazetopot jár örömében Sweitzer Józsi bácsival, amikor hallja, hogy milyen szépen megy minden az előre megírt forgatókönyv szerint…

 

Én mindenesetre azt javasolnám a sok okos nemzeti Fidesz-leleplezőnek, hogy tegyék fel maguknak a kérdést:

 

Hol voltunk 1998-2002. között?! Akkor miért nem vettük észre mindazt, amit most hangoztatunk?! Miért éppen a bolsevik kormányzás idején jöttünk rá arra, amit korábban még véletlenül sem tapasztaltunk?!

 

Hallottak Önök az Antall-kormány, vagy az Orbán kormány alatt olyasmit suttogni baloldalon, hogy „Á, nem jobb a másik sem, nem jobb a Horn Gyula sem, vagy a Makogó Péter, vagy a Fletó sem?” Tegyék fel maguknak a kérdést:

 

Miért mindig akkor kezdik mondogatni, hogy „Nem jobb ám a másik sem!”, amikor éppen a bolsevikok vannak kormányon?!

 

A válasz nem lehet kétséges. Végre nyíljanak fel a szemek: vegyük észre, hogy itt csak egy lehetséges megoldás van: minden bolsevizmusellenes-kormányellenes erőnek együttesen kell fellépnie, félretéve a személyes ellentéteket…. Ahogy Virág elvtárs mondotta vala: „Nem érünk rá egyéni sérelmeinkkel foglalkozni, amikor a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.”

Nem balodalnak, nem jobboldalnak, nem mérsékeltnek és nem radikálisnak kell deklarálnunk magunkat és egymást. Valójában itt az egyik oldalon a bolsevik kormány és haszonélvezői állnak, míg a másik oldalon áll az összes többi: a lenullázott értelmiségiek, az ellehetetlenített gazdák, az éhező kisnyugdíjasok, a gyereket vállalni képtelen fiatalok, a munkanélküliek, a kisemmizett kismamák, a tönkretett vállalkozók, a reménytelen helyzetbe sodort várólistás betegek, a leépítésre váró tanárok…

 

Ma a helyzet sajnos nem kecsegtet gyors eredménnyel. Azt persze nem tudhatjuk, hogy történik-e megint valamikor valami váratlan robbanás, az ilyesmi egy elmebeteg miniszterelnök regnálása alatt bármikor előfordulhat. Ha azonban nem történik, akkor bizony az is előfordulhat, hogy csak 2010-ben lesz lehetőségünk. Erre az eshetőségre is fel kell készülnünk, és tudnunk kell, hogy ha akkor megismétlődik az, ami 2006-ban történt, ha megint elhitetik a néppel, hogy jobb, ha otthon marad, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy a miniszterelnök elmebeteg, vagy épelméjű, akkor ennek az országnak végérvényesen vége. Éppen ezért már most kell látnunk, hogy a legnagyobb veszélyt éppen ezek a balliberális oldalról belénk injekciózott tudatmérgek jelentik. Nem könnyű harcolni ez ellen, és mindig fel kell készülnünk arra, hogy sokszor le fognak bennünket fideszbérencezni, pedig nem vagyunk azok. (Én például annak a polgári körnek az alapítója vagyok, amelynek a védnöke Dr. Lévay Anikó. Igaz, a körből mára nem sok maradt: mi radikalizálódtunk, a többi meg lemorzsolódott. Ettől függetlenül aki olvassa az írásaimat, hallgatja a beszédeimet, előadásaimat, az pontosan tudja, hogy a Fideszből éppúgy két lábbal rúgnának ki fegyelmivel, mint bármelyik másik pártból, ha netán arra vetemedtem volna, hogy párttag legyek valahol.) Éppen csak annyiban különbözünk azoktól, akik bennünket lefideszbérenceznek, hogy mi még képesek vagyunk gondolkozni, és meg tudunk állni a realitások talaján. Számunkra igenis van különbség egy elmebeteg és egy ép elméjű között. Nekünk nem mindegy, hogy a gazdaságot Foxy Maxit végzett idióták, vagy szakemberek irányítják, mert bizony az életszínvonal alakulása elsősorban nem baloldaliság, vagy jobboldaliság, nacionalizmus, vagy internacionalizmus kérdése, hanem szakértelem kérdése. És végül mi a kicsit is megbecsüljük, amíg nagyobbra nincs reális lehetőségünk: a lassú javulást választjuk a gyors zuhanás helyett.

 

Mi nem vagyunk bálványimádók, senkit sem istenítünk. Látjuk mindenki hibáit, de nem feledkezünk meg a saját hibáinkról sem, és persze az általunk olykor bíráltak hibái mellett nem felejtkezünk meg az erényeikről sem. Végezetül pedig tisztában vagyunk egy választás tétjével, és az ezzel járó felelősséggel. Örömmel látnánk, ha a politikai palettán megjelenne egy makulátlan, a jelenlegi választékot magasan felülmúló, ütőképes erő, és minden bizonnyal szívesen adnánk a voksunkat is egy ilyen erőre. Mindaddig azonban, amíg Európa legnagyobb pártjának kiváló retorikai és szellemi képességekkel megáldott karizmatikus alelnöke és egy skizofrén-paranoid torzszülött között kell választanunk, az előbbit fogjuk választani. Ezért pedig az vesse ránk az első követ, aki jobbat tud ajánlani…

 

Kroko tanár úr