Wass Albert verse Erdély Szabadságáért
Az egész világ hallja meg!

Az 1981. év elején Kolozsy Sándor szobrászművész és felesége által írt és összeállított THE HUNGARIANS IN TRANSYLVANIA című könyvecske végére Wass Albert írt összefoglaló verset. A könyvet Máté Ilona és Dr. Nádas János közbenjárásával kapták meg az Amerikai Képviselőház tagjai. akik közül 1981-ben 121-amerikai képviselő indította meg a Romániát elmarasztaló, a legnagyobb gazadasági-kedvezményeket visszavonó amerikai döntéssorozatot. (Kolozsy Sándor szobrászművész publikálása alapján közzéteszi T. P.)

Riadj, Európa! Az egész világ hallja meg,
hallja a pokol moraját,
mely egy bebörtönzött nép
gyomrából támad!
Ezen nép hangját nem hallottuk
a rádióban.
A templomok leégtek.
Harangjuk nem kondul többé,
csak mint halk vészcsengő, csendül.
Erdély megkínzott népe,
a székelység sikolt.

A román gyűlölet áradata
átcsap most a határon is,
átszivárog az amerikai államokba,
de tetszetősebb testbe búvik,
hogy elfedje kegyetlen bűneit.
Átkozódik a román,
rágalmat s gyűlöletet ont
az erdélyi magyarra.

Az egész világnak
meg kell hallania Erdély hangját!
Népének keserű kínja akár a feltörő láva.
Segélykiáltását halld meg, Európa:

"Erdélyben kifosztották
a magyar kultúra ősi fészkét.
Utolsó óránk elérkezett.
Mentsetek meg!
Mentsetek meg!
Mentsetek meg!
Dicsőségünk oda.
Magyar neveinket erőszakkal megváltoztatják.
Házainkat lerombolták.
Ki nem románul beszél, nem dolgozhat.
Iskoláink már csak nem is kétnyelvűek többé,
hiszen csak románul beszélhetünk.
Fortélyos elnyomást szenved a magyar,
anyanyelvünket hallgatásra ítélték,
anyáink nem szülnek több gyermeket,
s ez köztünk a legpusztítóbb ragály."

Nagyvilág, ítéld meg magad:
nem érdemlünk irgalmat senkitől?
Igaz,
mostanság a románok sem boldogok Erdélyben.
Önkény sújtja ezt a földet, és az ország,
ahol egykor szabadok voltak a hágók,
ahol jog és rend uralkodott egykor,
nem létezik többé.

Őseik a Balkánról jöttek, háborítatlanul,
terelték nyájaikat,
s így foglaltak egyre több teret.
Délről északra és keletről nyugatra mentek,
ha aszály űzte őket,
vagy ha a katonasors elől menekültek.
Csendben, tiltó szó nélkül viseltük mindezt,
s mi több, behívtuk fészkeinkbe
ezeket a kakukkmadarakat.

Románia csupán néhány évszázada lett független ország.
Most port hint a világ szemébe,
mondván, ők már a magyarok előtt megérkeztek,
s ez jogot ád nékik népünk elnyomására és elpusztítására.
A tény persze az, hogy Románia
az oroszoknak köszönheti létét:
de most mindenkire bajt hoz,
leginkább a székelységre.
A Vörös Kínának hízeleg,
és hinti az árulók csókját, ahogy Júdás tette egykor.

Az igazságnak azonban jönnie kell!
Magyarország eme ezeréves szegletének
újra Magyarországhoz kell tartoznia!
Segítsetek, nagyvilág népei!
Könyörgünk...
A mi kardunk éle kicsorbult
a számtalan csatában, mit elleneinkkel
vívtunk ezredéven át,
de nem ülhetünk ölbe tett kézzel.

Véreink sorsát egy magyar sem nézheti
szenvedés és kétségbeesés nélkül.
Magyarország hagyományait szerető
békés nemzet még,
szereti hagyományait,
felnéz múltjára, óvja nyelvét,
iskoláit és emberségét.
Jelszavunk még mindig ez:
"Csakis szeretet béke és törvényesség
hozhat új milleniumot!"

Nézz a térképre:
Magyarország földrajzi egység,
keleten a Kárpátok vonulatával.
Kulturája a kő és bronz korig nyúlik vissza.

A mindenfelől érkezőket a legkorábbi időktől fogva
megvédtük a megkülönböztetéstől.
Magyarország békében élt
a szlávokkal, a németekkel,
az osztrákokkal, a románokkal:
mindenki kaphatott elég földet,
hogy megművelje,
s ez aztán az ő anyaföldjévé vált,
de a kormányhivatalok is nyitva álltak
indenki előtt.

A két háború megtörte az országot.
Először jött Trianon,
A második után Jalta.
Egy ártatlan nemzet megfeszíttetett,
területének nagy részét,
mint szerencsejáték-nyereményt,
szétosztották mohó kezek között.

Még Helsinki sem hozhatott változást,
az önkény nem látszik véget érni.
A magyarokat sosem kérdezték,
ha más népek döntöttek sorsáról.
Épp ezért az egész világ lelkiismerete előtt
újra egyszer méltányosságot kérünk.

Ne mondd, hogy már megoldódott a kérdés!
A románok veszélyes, halálos kaszát
lengetnek most a kezükben.
Erdély az embertelen népgyilkosság hazája lett.

És ti, a Kárpátok, a Balkán,
a Duna és a Tisza népei,
kik egy évezreden át
osztoztatok a kemény végzeten,
hallgassátok a hősök torkából feltörő hörgést!

Ébresszen fel benneteket ez a lárma,
s kulcsoljátok imára ujjaitokat:
"Jöjjön el a te országod".
Éljen egymással békében
Erdély, Románia és Magyarország!

Értsék meg az igazságot:
Minden nemzetnek joga van a léthez.
A mérce, ami után megítélünk egy nemzetet,
egyformán vonatkozzon minden népre.
Egy emberségesebb világra teremtettünk;
szabadnak születtünk.
Ez Isten adta jogunk.

Ne engedjétek, hogy az ótestámentomi
"dentem pro dente" szerint éljünk,
mert ezek már az újtestámentomi idők,
ez itt már egy új szerződés...
Sumérok, székelyek, románok,
hunok, turkok, pecsenyegek és magyarok -
mind kevert népek vagyunk,
bár Erdélyben a székelyeké
a legősibb kultúrnép;
sumérok és szkíták ivadékai.

Ne keressétek a folytonos vérontást,
ti, akiknek oly hálásoknak kellene lenni a magyarnak;
vezetőitek nálunk ösztöndijat kaptak,
bankjaitok ontották a kölcsönt,
hogy megvehessétek földjeinket,
csak a székely maradt szegény,
aki arra volt csak jó,
hogy megvívjon elleneitektől.

A magyarok adták első Bibliátokat,
hogy az Ő szellemében kormányozzátok országtokat
és megtarthassátok ortodox hiteteket.
És most kiirtanátok a székelyeket?

Ébredj fel, Európa! Teljesítsd kötelességedet!
Tégy valamit eme önkény ellen!
Te is, Szovjetunió, nyisd fel szemedet,
és te, Kína és Japán,
akik még embernek néztek bennünket!
Ha a Nyugat nem végzi a dolgát,
tegye meg azt a Távol-Kelet.
Engedd ragyogni a Szabadság Napját
Erdély felett!

Mi, kik ezelőtt Erdélyben éltünk,
vég nélküli békességben éltünk,
de fiaink most Nyugatra tartanak,
hogy megtanulhassák az igazságot:
csak a szeretet, csak a szabadság hozhat békét,
csak kemény munka jó eredményt,
nem a profitéhség!

A nemzeti önteltség önkényt szül,
népgyilkosságot, egykét és önzést.
És lassan, de biztosan
erős nemzetek, nagy népek tűnnek el
a történelem színpadáról.

Ki felel mindezért?
Az Egyesült Nemzetek Szövetsége!
Igen, de nem csak, és nem egyedül,
hanem minden egyes ember!
Felelős minden felszentelt pap,
püspök, egyházfi és miniszter.

Ki felel mindezért?
Minden politikus, aki nem a háború ügynöke,
Aki nem önt olajat a tűzre,
ahányszor csak módja nyílik rá.
Mindahányan közülünk, kik bízunk egy szebb jövőben,
mindahányan, kik ismerjük az igazságot:
"Az emberiség jobb életet érdemel!"

Minden nemzet addig szabad, addig önzetlen,
míg nem kényszerítik hallgatásra,
míg szóra meri nyitni ajkát,
amikor csak kötelességtudata erre készteti.
Ezért menjünk csak tovább, kéz a kézben.

Se állampolgárságunk, se párttagságunk,
se nemünk, se korunk se bőrünk színe
nem választhat szét bennünket,
ha ugyanazt akarjuk: "emberségesebb életet" -
mindannyiunknak.

Minden nemzetnek lehessen joga
kultúráját fejlesztenie,
iskoláit működtetnie,
saját népét szolgálnia,
úgy a Távol-Keleten,
mint Afrikában.

Miért mi lennénk kivételek e szabály alól itt, Európában?
A régi Erdélyben mindvégig ez az álláspont uralkodott,
de Románia ezt elfelejti vagy félreértelmezi.
Értsük meg egymást,
ha már kulturált népek vagyunk!
Ki vethetné a szemünkre,
hogy magyarnak születtünk?

Istennek, amikor megteremtett minket,
amikor nemzetünket, a többi nemzetet létrehozta,
nyilván megvolt a maga terve.
A székelyek kultúrája a bronzkorig,
a kőkorszakig nyúlik vissza.
Rovásírásuk eredete az ősidők ködébe vész.
A sumérok és a szkíták fiai ők.
Kultúrájuk és nyelvük
eme ősi kultúrákkal és nyelvekkel rokon.

"Ha megvédjük e nemzetet
a népirtástól,
egy nagy nemzetet, egy nagy kultúrát
mentünk meg."

Segítsetek nekünk, világ népei!
Legyen Erdély újra, ami volt!
Óvjuk meg a székelyeket
a románok rémtetteitől!
Segítsük megőrizni Istenbe vetett hitüket!

Hadd legyen béke a Kárpátok mentén!
Hadd éljenek románok, magyarok és székelyek
egymással és a többi nemzettel
szabadságban, igenlő egységben!

- Erdély Fia -

(1981.; Antal János és Lázár. Ádám fordítása)
Kötetben megjelent: Magyar Pólus, 2004. 5. old. Kráter

*******************************************

Wass Albert befejezetlen verse

Fejedelem,a harcnak vége van,
lakomát ülnek zsoldos papjaid.
Torozhatnak már.Koppány úr népéből
gyönge leány, magam maradtam itt.

Nem azért jöttem hozzád,mert király vagy.
Egyrangú vérből származom veled.
Bajor Gizellád bosszúját se félem,
a taliánt se, meg a németet.

Sok vért láttam már, Gejzafia Vajk úr.
Karddal kezében míg pusztult a népem,
páncélos német dúlta a gyepűt
parancsodra s az új Isten nevében!

Az új Istennek vagyon egy fia.
Azt mondják róla,hogy jó és szelíd,
fegyvert nem markolt soha keze,
hogy leölettesse önnön véreit.

A tiszta szívűeknek megbocsájt
s előtte minden álnokság ledől.
Melyik kő-bástyád rejti őt király,
látó magyarok szemei elől?

Őhozzá jöttem el én, Koppány úr leánya,
Előtte ha kell, le is térdelek.
S úgy köszöntöm: áldás, Isten úr,
Nézd, itt vagyok, hogy beszéljek veled.

Magad jöjj el, ne szolgáidat küldözd,
jöjj egyedül, ha nincs kíséreted.
Fehér lovat adunk alád s pompázó
kiséretül az egész nemzetet.

Tekints körül:széles világod hátán
testvértelenül áll itt a magyar.
(...)

*********************************************************

 Véren vett ország

Egy ország van a lelkünk mélyén,
más országokkal nem határos.
Úgy épült fel a szívünk vérén
sok könny-falu, sok bánat-város.

Egy ország van a lelkünk mélyén,
úgy építgetjük napról-napra.
Csalódás-házak gond-falakból,
keserűség a tető rajta.

Véren vett ország ez az ország,
önnön vérünket adjuk érte,
s addig fog bennünk egyre nőni,
amíg telik még könnyre, vérre.

Amíg, hogy fa égig ne nőjjön:
alkony vigyáz a napsugárra.
Míg minden este gyújtott mécses
koromba fullad éjfél tájra.

Egy ország van a lelkünk mélyén:
más országokkal nem határos.
Véren vett ország ez az ország,
nagyon ködös és nagyon sáros.

Intelem

Percre se feledd, hogy testvéred

minden magyar, bárhol is éljen.

Összetartásban rejlik csak erő.

Más ember földjén nincs számodra hely.

Félvilágot is befuthatod,

más ember földjén testvértelen leszel,

s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,

ha nemzetedről megfeledkezel!

Te bús magyar, kit száműzött hazád,

s idegen zsarnok lakja otthonod:

bús sorsodért ne vádold nemzeted,

kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.

A látszat csal. Isten ma is a régi.

Te hagytad őt el, te s a többiek,

s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,

s a múlt hibáit le nem törlitek:

magyar földön nem lesz új

Magyarország,

Gaz és szemét nem terem nemzetet!

S a gyűlöletet nem mossa le semmi,

csak az összetartó igaz szeretet!

***************************************************

Hontalanság hitvallása

Hontalan vagyok,

mert vallom, hogy a gondolat szabad,

mert hazám ott van a Kárpátok alatt

és népem a magyar.

Hontalan vagyok

mert hirdetem, hogy testvér minden ember

s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer

mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok

mert hiszek a jóban, igazban, szépben.

Minden vallásban és minden népben

és Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok

de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet

és maradok ez úton, míg csak élek

töretlen hittel ember és magyar.

****************************************

Úttalan utakon

Úttalan utakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.

Úttalan utakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.

Úttalan útakon..
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy "mindent felejtés".
Talán egy "mindent újrakezdés"
a végső sziklaszálon.

Úttalan útakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!

*****************************************************

A vers

Nem úgy fakad a vers,
ahogy Ti gondoljátok,
nagy véres harcok árán,
bús, könnyes csókok árán:
nem úgy fakad a vers.
A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.
Szellő a vers,
s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át
lepergeti az érzés-szirmokat.
(Alkony felé
egymásnak furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)
Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.
Egy pillanat...
s a lelkünkön lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha így
az alvó ligeten.