|
Reményik Sándor
Atlantisz harangoz
Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország,
Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.
Elmerült székely faluk harangja szól
Halkan, halkan a tengerfenéken.
Magyar hajósok, hallgatózzatok.
Ha jártok ott fenn förgeteges éjben:
Erdély harangoz, harangoz a mélyben.
**************************************
Nem nyugszunk bele
Téli szél a targallyakat fújja;
Mint az Isten égre tartott ujja,
Mint megcsúfolt, kikacagott álom:
Állunk egyedül a nagy világon.
Elvették, s most véle nagyra vannak,
Törött véres kardját a magyarnak,
De míg minden nép a sírját ássa:
Van szava, hogy világgá kiáltsa.
Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk,
Tiporhatják szűztiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!
De hirdessük guzsbakötött kézzel,
Sebes ajkkal, lázadó vérrel,
Idézve menny-pokol hatalmait,
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt!
Kezünk, bár nem pihen a kardvason,
A szíveinkben nem lesz nyugalom,
Jöhetnek jövő századok, s megint
Csak "Recrudescunt" régi sebeink!
E sebek és e fájdalom örök,
Ettől vonaglik minden magyar rög,
Ettől vérez, ki majd nyomunkba hág,
Ettől nem gyógyulnak az unokák!
Tátra-erdők ettől zúgnak-búgnak,
Ettől reszket lelke minden zugnak,
Puha szívek kővé ettől válnak,
Kemény kövek élő szívként fájnak.
Amíg élünk, ettől fájunk, égünk,
Sírban ettől nem lesz pihenésünk,
Ettől szorul a kezünk ökölbe,
Ettől sír a gyermek anyaölbe.
Fenyő madár, behavazott fákon,
Száraz haraszt, téli pusztaságon,
A folyók, a fák, a füvek szelleme,
Minden süvít: mi nem nyugszunk bele!
Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Versailles-ig lobogjon az üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje:
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!
(1918. december 16.)
************************************
(Végvári versek ) Budaházi Györgynek ajánlva
Én még szabad vagyok.
Megüzentem a porkolábnak éjjel,
Mikor nyögtek az álmatlan rabok
S halk éji nesszel csikordult a zár :
Vigyázz, lator, én még szabad vagyok !
Én még szabad vagyok,
És a lelkemben vihar tombol, vágtat,
Olyan vihar, hogyha majd elbocsátom,
Gyökerestől csavarja ki a fákat !
Én még szabad vagyok
És a rabokra nézek közbe-közbe
S a tarsolyomban villámokat őrzök
És orkánokat tartok lekötözve.
Én még szabad vagyok
És forr a lelkem, mint az Aetna mélye,
S egyszer még láva-szemfödélt borítok
Erre az úgyis veszendő vidékre.
Imádkozom, hogy maradhassak itt
És egy-két napig ne kelljen még mennem,
S lássam végig a nagy tragédiát
És utolsónak hagyjanak itt engem.
A lelkemben még csukva van egy kapu,
Egy kráter tüzes torka csukva még,
Majd ha elment az utolsó magyar :
Én megnyitom a pokol zsilipét !
1919 november 13.
*****************************************
A KARÁCSONYFA MEGÉRKEZIK
Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.
Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.
Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát
A KARÁCSONYFA PANASZKODIK
El-elnézlek, ti hontalan fenyők,
Ti erdő-testből kitépett tagok.
Hányan mondhatják el ma veletek:
Ó én is, én is hontalan vagyok!
Piacra vitték a testem, s a lelkem,
És alkusznak az életem felett.
És fehér vattát aggatnak reám:
Mű zuzmarát a zuzmara helyett.
Tudom: elszárad a levágott kar,
Tudom: én vissza nem jutok soha
Az ősrengeteg anyakebelére.
Sorsom: lapály a csúcsokért cserébe.
S a végtelen helyett egy szűk szoba.
A KARÁCSONYFA ÉNEKEL
Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség idején,
Óh csak ne legyen sorsom bús közöny,
Óh csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény,
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
Imbolyogjon a szűk szobák falán,
Mindegy, hogy mi lesz velem azután.
*****************************************
Karácsonykor
A szent estén majd eljövök ide.
Álmaim szekerébe fogatok
És szólok fantáziám táltosához:
Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,
És álomhintón eljövök - ide.
Itt minden fehér lesz, - fehér, s halott.
Csak egy hang lesz a halott rengetegben:
A zúgó patakok.
És én fenyőtől fenyőhöz megyek
És minden fenyőt megsimogatok.
És megkérdezem: virrasztotok még?
És megkérdezem: hogy aludtatok?
És aztán feltűzöm a szívemet
A legmagasabb fenyő tetejére, -
S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk...
Néked ajánlom égő szívemet...
Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng.
************************************************
Eredj, ha tudsz!
Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.
Eredj…
szállj, mint a fecske délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek.
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, az érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt.
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes sem hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak
Meglátogatták az itthoni árnyak.
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szélbe minden régi álmod,
Ha úgy látod, hogy minden elveszett
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom,
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok!
Leszek örlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz lappangó rút féreg,
De itthon maradok.
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár, halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór,
A kanóc vége, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz – száz évig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér.
És akkor…!
Még nem tudom:
Jut – e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok! ***
*******************************
Új szövetség
Fájdalmam szörnyű,kiáltó szavát
Az éjnek adom át,a hangtalannak:
Nemzet nincs már…!
De magyarok még vannak.
Ország nincs már,a haza elveszett,
De egymást átölelő lelek vannak,
És egymás felé kinyújtott kezek.
Erő nincs már és nincs már hatalom,
Sem a föld felett,sem a föld alatt,
De él és velünk van a gondolat.
Egymásra gondolunk
És arra,ami magyarrá tesz minket,
Megértjük egymás szeme-villanását
S hogy „nem”-et gondolt,aki „igen”-t intett.
Ha szétvetették hű,védő karamunk,
Ha porig égették a szentegyházat:
Nincs más remény és nincs más feladat,
Mint összeszedni ott,ahol,a nyájat.
Csak ketten legyünk együtt,ketten-hárman:
Már kivirul a lelkek tavasza,
Csak néhányan,egy kicsike kis zugban,
És az a kis zug-az lesz a Haza.
S aki egyedül,magára marad,
És alkot,elhagyottan,egyedül:
Idők vásznára,örök jel gyanánt
A lelkéből a nemzet kivetül.
Leszállunk önnön lelkünk mélyire,
Van ott még sok arany!
Tüzet-táplálni:fekete gyémántok,
És talán-vas is van!
Ha kell,hát eltemetjük minden holtunk,
Csendes lesz a mező;
De aztán:szemzünk…oltunk;
Jönnek a gyermekek,az unokák…
Valamit mindenkibe beleoltunk…
Fájdalmam szörnyű kiáltó szavát
Az éjnek adom át,a hangtalannak:
Ország nincs már…!
De magyarok még vannak.
********************************
Zászlótartó leányok
Egy klub - s egy zászló.
Lányok zászlaja.
 Nincs cifra ünnep,
Nincs zászló-anya.
Egyforma mind
Ki sereglik ide,
Nem hívság hozza,
Csupán a szíve.
A felszentelés
Egyszerű nagyon -
A Lélek szól:
Megáldom s átadom.
Oltalmazzátok
Lélek-követők:
Ti csendes harcra
Elszánt egri nők.
Oly átkozott
A férfiak keze,
Beletörik
A lobogó nyele.
A színét sár és
Vér itatja át -
Vigyétek hát Ti
A világon át!
Vegyétek hát Ti
A zászlót körül
Drága leányok -
Hátha sikerül - -
Zászló s leány:
Két messzeeső szó -
Álommá halkult
Vad trombitaszó...
Egy klub s egy zászló.
Lányok zászlaja.
Talán selyem -
S ha arra nem telik,
Vászon legyen.
De rajta hímzés
És arany betű:
Aki ide áll,
Az halálig hű.
Aki megáll
E szűz zászló alatt:
Isten leánya
És magyar marad.
1934 október 24
***********************************
MI A MAGYAR?
Magyarok voltak Magyarország nélkül,
Magyarok vannak Magyarország nélkül,
Magyarok lesznek Magyarország nélkül.
Mert az országnál mélyebb a magyarság,
Mert test az ország és lélek a nép.
1941 május 15. Kolozsvár
***********************************
Koldus tündérek
Barátom téli kertjében
A gyümölcsfáid bekötözve láttam,
Felöltöztetve láttam csemetéid,
Karcsú derekuk újságpapír óvta:
A rossz hírek s a hiába-betűk
Összeszövődtek téli takaróba. -
Be lenge, lenge téli takaró!
Ehhez fogható lenge lepke-mezben
Csak tündérlányok lengtek bálteremben,
Rózsaszín ködben hajladozó fácskák,
Ragyogó, rendes, eltűnt ó-világban.
Ha egy acél-kéz kisöpri a termet,
S minden tündérkét úgy lengén kikerget:
Megfagytak volna télben, éjszakában
A pillangók egy pillanat alatt.
A te fácskáid télben, éjszakában
És Isten irgalmában állanak.
És ennyi minden, amit te tehetsz,
És ennyi minden, amit tehetünk:
Papírral, ronggyal és remegő kézzel
Itt-ott egy fácskát bekötözgetünk.
A rossz hírek, a hiába-betűk
Összeszövődnek téli takaróba,
A rongy, a papír és a Kegyelem,
Ha érünk új tavaszt - -
Tündérkéidet tavaszig megóvja.
*********************************************
Mohikánok
Elásva rég az éles harci bárd ,
A praerik füvén fogyó nép bolyong .
Tűnődve nézi , s akarattalan ',
Hogy száll alá a fényes napkorong .
Fejdíszéből a sastoll rég kihullt ,
Wigwamját más foglalta el ,
Sápadt képű , szívós és csökönyös ,
Mert pénzt csörget és pálinkát lehel .
A megmaradtak összegyűlnek még
Olykor pipázgatni a tűz körül ,
De arcukon a mosoly megfagyott ,
S lelkük a pipafüstnek sem örül .
Hol vannak a boldog vadászmezők ?
Sóhajtanak , - s szemük lopva összenéz .
És aztán egyikük mesébe kezd :
Hogy hajdan nagy főnök volt " Erős Kéz " .
Az őserdőben megmozdul a szél .
Sorvadt fenyőről leroppan a gally -
Bólongatnak a tűz körül ülők
És emlegetik ki halt meg tavaly .
********************************************
Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Köszönt egy ember...
Köszönt egy ember:”Egészséggel járjon”.
„Adjon Isten”,...feleltem halkan én.
Köd ült,csend ült az elhagyatott tájon,
S szürke varjak egy száraz jegenyén.
Mint valami fogadás,esküvés,
A ködben úgy koppant tompán a szó,
Aztán két összedobbant szívverés
Elvált,mint óceánon két hajó.
Először látott-utoljára tán,
Először,tán utolszor láttam én,
A varjak e szürke nap hajnalán
Jajgattak a jödben,a jegenyén.
A szemünk összevillant hirtelen,
A szívünk dobbant,megzajlott a vérünk,
Pedig nem történt semmi,semmi sem,
Csak jólesett,hogy magyarul beszéltünk.
1919.január 12.
************************************
Láz...
Piros köd szemem előtt - semmi más,
És égés, égés - kínpadi parázs,
Csontigható hő - s egy vigasztalás:
Hogy ez talán már a tisztítótűz,
S belőlem minden rosszlelket kiűz.
Most ég ki belőlem a sok salak
S mi megmarad: a lélek érce csak.
Most ég ki minden idegen elem,
Amit a sátán gyúrt össze velem,
S ez égésből ha újjáéledek,
Aki lenni szeretnék: az leszek.
Leszek tűzlátta phönixmadár,
Ki célja felé nyílegyenest száll.
Gúzs nem köti és nem bántja bilincs,
Röpte: ajándék, akadálya nincs.
Sosem-látott kék egek emelik,
Hálákat ad, ahogy emelkedik.
Önön hamvából győztes szárnyra kel,
És a földnek a mennyről énekel.
"Nem az a dicsőség, hogy sohasem bukunk el, hanem az, hogy mindannyiszor felállunk."
************************************
Keserű szívvel
Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a Végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy soha! s mindörökké!
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.
Bennünket összekalapált a bánat, -
Ti atomokra hulltok itten szét.
Egymást farkas-fogakkal tépitek,
Nektek nem volt a nagy lecke elég.
Amerre nézek: pártok, újra pártok,
És zászlók, amiket a szenvedély
Már előre a más vérébe mártott.
Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Nem bennetek dobog.
Nem halljátok, mit üzennek a Végek?
Párttalanul, politikátlanul,
Reménytelenül a mienk a lélek!
Hangos szóval ne fogadkozzatok:
Hogy soha! s mindörökké!
Szétporlanak az arany-szólamok
Iszapos durva röggé.
Térjetek magatokba.
És próbáljatok önnön-magatokhoz
És próbáljatok hozzánk méltók lenni..
Azután jertek minket visszavenni.
(1924. június)
************************************
Templom és iskola
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erok tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
1925
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
