Az utolsó királykoronázás 1916. december 30-án volt Magyarországon. Ekkor koronázták meg Budán a történelmi Mátyás templomban IV. Károlyt, Ferenc József fiatal és jóindulatú utódját, aki azonban természetesen sem az I.világháború elvesztését, sem az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását nem volt képes megakadályozni.

Erről a koronázásról már fényképek tömege, sőt híradófilm is készült. A leírások között az uralkodó kabinetirodájában szolgálatot teljesítő Kray István [1887-1963] udvari segédtitkár megbízható beszámolóját kell kiemelnünk. Eszerint a koronázás a már kialakult "ordo" szerint visszafogottan, s mégis méltó külsőség mellett zajlott le - minden rendbontás nélkül!

E beszámolót jól egészíti ki Bánffy Miklós grófnak [1873-1950], a neves írónak és a koronázás "díszlettervezőjének" visszaemlékezése az aranysarkantyús vitézek - ezúttal az arcvonalról hazahozott fiatal tisztek - avatásának rendhagyó voltáról.

Az alábbiakban azonban azt a nyilatkozatát ismerjük meg, amelyet Illés Endre örökített meg Bánffyról rajzolt kitűnő írói arcképében. Részlet Illés Endre: " A dilettáns" című arcképvázlatából:

" Szóval Ferenc József halálaután rögtön szóltak, hogy én fogom rendezni a fiatal király koronázását, helyesebben csak dekorálni, mert a szertartásnak amúgy is megvan a maga szigorú rendje.
....
Tehát az első feladat az volt, hogy legalább a templom nyugtalan, tarka-barka belsejét eldugjam!
....
Mondhatom jól sikerült.
....
Úgy döntöttünk Pogány Móriccal, Kós Károllyal és Lechner Jenővel, hogy az egész templomot sötétvörös bársonyba öltöztatjük. A koronázás díszleteiből ez a mélytüzű bíbor ragyogás volt a legszebb. Tündérpalota volt a Mátyás templom belseje.
....
A koronázást most nem mondom el, nem fontos. Csak a végét. A végén Tisza István kilépett a szentély szélére. Sötét díszruhában állt ott, felemelte a karját. Éljen a Király! - kiáltotta háromszor. Meglengette fekete kalpagját. Ez nagyon hatásos volt.
- Szóval véget ért a koronázás és már csak a befejező templomi aktus következett: az aranysarkantyús vitézek, helyesebben lovagok avatása. Előbb a nagy nevek jöttek, a nagy gálák, azután az én embereim. Tudniillik úgy határoztak, hogy a háború legszebben dekorált tisztjeit is lovaggá ütik. Ezeknek persze nem volt díszmagyarjuk, ezeket nekem kellett felöltöztetnem! Rögtön tudtam mit kell tennem! Nem öltöztettem fel őket!
....
jöjjenek úgy, mintha a lövészárokból jönnének, csukaszürkében, kikefélve, de kopottan,
....
megbarnult szíjakkal, lövészárkot látott bakancsban.
....
csillogjanak a blúzokon az arany-ezüst vitézségi érmek, azok az érmek, melyekhez annyi vér éshalál tapad. És jöjjön be velük a koronázó templomba a harctér, az ágyúszó és a légnyomás!
- A király előrejött a szentély szélére, ahol előbb még Tisza állt, palástosan a felső lépcsőfokon. És előtte a templomban zsúfolásig tele bársonyba, prémekbe, selymekbe, ékszerekbe öltöztetett férfiakkal és nőkkel. És szólították az én embereimet
....
Egy kétrét görnyedő emberroncs emelkedett fel az egyik székről, két mankójára nehezedve ment a király elé. A templom hívő serege felzúgott az elszörnyedéstől. A mankós tiszt a király előtt már elvágódott volna, de tisztiszolgája odaugrott és elkapta. A nők eltakarták a szemüket. Az udvari emberek engem kerestek a tekintetükkel! Mi ez? Vállat vontam. Mi volna? Aranysarkantyús lovagokat avatunk. A király kezében Szent István kardja háromszor érintette a csukaszürkébe öltöztetett roncs vállát.
- Mit részletezzem? Ötvenen lehettek. mankóval, falábbal, fél karral, ezüst gégéjűek, féltüdejűek, sipolyosak. Csupa mankókopogás, visszafojtott, majd kitörő köhögés, szaggatott, fütyülő lélegzetek.
-Hát nagy futkosás és harag volt nem mondom. Hogy ezt nem kellett volna
....
Hogy ez bortrány
....
Hogyan is merészeltem ezt tenni?
....
De velem előzetesen nem beszéltek meg semmit. Utána se néztek senkinek, kik is azok a legszebben dekorált tisztek. Azért nem volt nagyobb baj.
....
Elsímult nagyon gyorsan, elsímult,a király még aznap délután visszautazott Bécsbe! Nem az aranysarkantyús roncsok miatt. A bécsiek tervezték ezt így. Nekik ez nagy elégtétel volt. Estére, másnapra mindfenki elfeledkezett róla mi történt ott az oltár előtt!"

A forradalmak korát a Szent Korona épen és sértetlenül élte át. Számos rémhír keringett vele kapcsolatban mind a Népköztársaság, mind a Tanácsköztársaság idején, noha egész idő alatt biztonságban volt a budai várpalota páncélszobájában. A koronaőrség legénysége mindvégig teljesítette a páncélszoba előtt az őrszolgálatot.

A pecsétek érintetlen és az ereklyék hiánytalan voltáról 1920. március 22-én egy országos bizottság győződött meg. Ennek a bizottságnak tagja volt Ambrózy Gyula gróf [1872-1934] koronaőr is. Ambrózi beszámolójából kitűnik, hogy a forradalmi kormányzat tiszteletben tartotta és megóvta a koronát. Magyarország 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából lehetőséget kapott az Euchkarisztikus Kongresszus megrendezésére. E világméretű összejövetel kapcsán 1938. augusztus 16-án a Szent koronát közszemlére tették. Sokan ekkor találkoztak életükben először a híres ereklyével.

Minden ami a Szent Koronával történt a második világháború utolsó éveiben, világosan kirajzolódik az egymásnak csak apróbb részletekben ellentmondó forrásokból. Az első, a leghiggadtabb hangú és a korona 1944. évi történetére vonatkozóan legmegbízhatóbb forrás Radvánszky Albert báró [1882-1960] koronaőrnek 1945. december 20-án kelt visszaemlékezése. Szóba került a korona sorsa a nyilas kormány tagjainak népbírósági perében is. Részletesen elmondta egy emigráns újság szerkesztőjének a korona ausztriai - németországi viszontagságait Pajtás Ernő ezredes, a koronaőrség utolsó parancsnoka. Horthy Miklós emlékirataiban is akad egy érdekes bekezdés a korona sorsáról.

Amerikai részről himler Márton hazai születésű amerikai őrnagy hallgatta ki Szálasi ferencet és társait. Szálasi szárnysegédének, Gömbös ernőnek kihallgatási anyagában található a koronára vonatkozó rész.

radvánszky feljegyzéseiben utal arra, hogy 1944. év második felében, amikor is a németek és oroszok összecsapásának Magyarország is színhelyévé vált, három lehetőség merült fel a korona mentésére. A pápai nunciatura, valamely biztonságos vidéki város pl. Veszprém, s végül a várban történő elásása. A harmadik megoldási mód volt a legmegnyugtatóbb. A Szent Korona óvóhelye mellett 1944. október 10-én ásták el a Szent Koronát. A Szent Korona csak november 4-ig volt elásva a budai várban. A koronára való eskü letételének gondolata Szálasi Ferenc részéről először 1944. október 27-én merült fel. Az eskütétel után Szálasi Ferenc már november 6-án Veszprémbe szállíttatta a koronát. A koronázó palást viszont Pannonhalmára került. Felmerült az a gondolat, hogy a koronát is át kell vinni Pannonhalmára, melyet Serédi Jusztinián hercegprímás is támogatott. Szálasi ezt a fordulatot a magas klérus legitimista beállítottsága miatt ellenezte. Sőt a harctéri helyzet alakulására hivatkozva a Szent Koronát Kőszegre szállíttatta. Sőt a koronaőröket Kőszegen nem kívánatos személynek minősítette.

Természetesen a két koronaőr aggódott a korona esetleges külföldre szállítása miatt. Budapest körülzárása folytán már nem tudták az országgyűlést elérni. Megnyugvással vették azonban, hogy a valóban - minden igéret ellenére - külföldre szállított Szent Koronát szerencsésen megtalálták. S most hallgassunk meg Pajtás Ernő koronaőr ezredes visszaemlékezéséből részleteket.

" 1945. március 27-én hagyta el a Szent Korona Magyarország szent földjét. Egyszerű Hangya teherautón vittük a Semmeringen át Mürzstegbe. Innen Mariazellbe. Április 5-én Attersee községben, s végül április 7-én voltunk Mattseeben!
....
A front közeledése miatt április 26-ról 27-re virradó éjszaka felnyitottuk a nagy ládát és kivettük a Szent Koronát, a jogart és az országalmát. A kincsek eredeti bőrtokjukban nyugodtak
....
belehelyeztem őket egy kettévágott katonai benzines hordóba. A ládában csak a kardot hagytuk.
....
Egy sziklafal előtt, melyet már nappal kikerestünk, mély gödröt ástunk, beletettük a hordót és betemettük a helyet is, hogy az ásásnak semmi nyoma nem maradt. A sziklafal könnyen felismerhető volt. Környéke lakatlan! Május 2-án mentünk Zellhofba, a missziósházban a priornál jelentkeztünk. A prior 6-án értesítette az amerikai parancsnokságok jelenlétünkről. Délután jeepen kijött G.Granville amerikai hadnagy
....
A teherautóval együtt mentünk Augsburgba a 7. amerikai hadsereg kihallgatási központjába"

A ládát Pajtás Ernő átadta az amerikaiaknak, kulcsa azonban nem volt hozzá. Sok utánajárást követően végre július 24-én előkerült a láda kulcsa.

" felnyitották a ládát és ekkor történt a nagy meglepetés
....
hogy a ládában csak a kardot találták meg
....
a legnagyobb feldúltsággal jött hozzám a hadnagy, hogy hová rejtettem a koronát, engem tesznek felelőssé
....
megnyugtattam a hadnagyot, hogy nincsen semmi baj, a korona el van ásva és én oda fogom vezetni őket"

Pajtás ezredes a továbbiakban elmondja, hogyan ásták ki a hordót, s találták meg a koronázási ékszereket épen. Csupán a bőrtokok mentek tönkre. A koronázási jelvényeket visszarakták a ládába és lezárták. Ezek után birtokba vette a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket az amerikai hadsereg s megőrizte becsülettel azokat.

Természetesen a korona ügyében kihallgatták Szálasi Ferencet is, akit hazugnak neveztek ez ügyben az amerikai hadsereg félrevezetése miatt. Mellőznünk kell nevezett bizarr védekezését, amely a tényeket messzemenően figyelmen kívül hagyta.

Mindmáig ünnepélyes aktusként él emlékezetünkben 1978.január 6-dika. Az Egyesült Államok kormánya nem tekintette hadizsákmánynak a Szent Koronát, hanem kiemelt gonddal őrizte azt. Majd - amikor jónak látta - felemelő ünnepség keretében visszaadta jogos tulajdonosának: a magyar népnek, a magyar nemzetnek!

Nem a magyar nemzeten múlott, hogy ezt követően múzeumi tárgyként kezelték több mint két évtizeden át. Hazánk közvéleményének döntő hányada örömmel nyugtázta a Magyar Köztársaság kormányának azon döntését, amellyel a Szent Koronát kiemelte a Nemzeti Múzeum falai közül, s 2000. január 1-jével az országgyűlés házában, az Országházban helyezte el megfelelő, díszes őrség felállítása mellett. Tehát mind a belföldi honfitársak, mind a külföldi vendégek kellő tiszteletüket róhatják le népünk nagyra becsült, sok viszontagságot megért nemzeti ereklyéje előtt.

2001.augusztus 15-én a Szent Korona Esztergomba vitele emlékeztetett bennünket magyarokat, hogy Szent István halála előtt közvetlenül felajánlotta országát és koronáját a Boldogságos Szűz Máriának. Ez a körülmény nem megvetendő hagyomány, melyhez hasonló avagy egyenértékű hagyományt más népek és nemzetek is nagy tisztelettel őriznek. Mi sem lehetünk Alábbvaló nép!

Jelen sorok írója azonosítja nézetét, hitét a Szent Koronát illetően Csomor lajos és szűkebb ékszerész baráti körének állásfoglalásával, mely szerint:

" A magyar Szent Korona történelmi reliquia. A VII.századfolyamán Konstantinápolyból - valószínűleg - ajándékként került a pápai udvarba, Rómába. Eredeti bizánci ötvösremekmű. Így feltételesen elfogadható az a közelmúltban elhangzott, megfogalmazott nézet, mely szerint e koronával illette Nagy Károly fejét 800 karácsonyán a római pápa [a kalocsai érsekség egyik kanonokja állítja!] "

II. Sylvester pápa, volt tanítványa, III.Ottó német császár egyetértésével küldte e koronát - minden álomlátás nélkül - a magyarok istván nevű fejedelmének, hűbéri függés mellőzésével, s magyar egyházalapítás felhatalmazásával. Ez nem romatikus formula, hanem a valóság tükröződése!