balagelapja-HAZÁNKÉRT,NEMZETÜNKÉRT,MEGMARADÁSUNKÉRT
balagelapja-HAZÁNKÉRT,NEMZETÜNKÉRT,MEGMARADÁSUNKÉRT
Egyedi keresés
,...
 
Vegyes
 
Cikkek
 
Szavazás 04
Lezárt szavazások
 
Képgyűjtemény
 
Szavazás
kérek mindenkit a megfelelő válasz adására.köszönöm
A világ mely részéről látogatja/látogatod honlapomat?

Csonka-Magyarország
Erdély
Délvidék
Kárpátalja
Felvidék
Őrvidék
Európa más része
Amerikai kontinens
Ausztrália és környéke
Más,nem jelölt helye a világnak
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Videók
 
Mit adtunk a világnak?
 
Legalizáljon - OpenOffice.org-gal

 

"Amit erő és hatalom elvesz

Azt ídő és kedvező szerencse

Ismét visszahozhatják.

De miről a nemzet félve a szenvedésektől

Önmaga lemondott,

Annak visszaszerzése mindíg nehéz


S mindíg kétséges"

 

Deák Ferenc

 

 

 

 

 

 

Dvihally Károlyné/Oszuskó Sarolta/Sári néni

 

   KOMÁROM

A Duna két partján

Fekszik két szép város.

Kettő van belőle,

Pedig csak egy város.

 

A trianoni átok

Miránk is lesújtott,

Ami egy volt egykor

Rögtön ketté válott.

 

Két ország városa lett

Egy-egy fele,

Szívünk azért

Csak egynek képzelte.

 

Egyikben születtem,

A másikban most élek,

Úgy,hogy a két partra

Mindig fájón nézek.

 

De jó lenne ha már

Végre eggyé válna!

S a Duna két partján

Mindenki,boldogan sétálna!

Dvihally Károlyné Sári néni

általános iskolai matematika tanárom verse

 

 

ŐSZ

 

 

Itt van már az ősz

S a ködök is vele,

Elérkezett végre

A gyümölcsök szürete.

 

Szedik már a szőlőt,

Préselik is gyorsan,

S folyik a finom must

A kádból legottan.

 

Ládákba kerül már

A sok finom alma,

Télen majd az lesz

Az elmúlt nyár jutalma.

 

Színes a sok levél

A fáknak ágain,

S lassan lehullanak

Megfáradtan megin.

 

A sok vándormadár

Készül,hogy induljon,

Az itteni tájtól

Egy időre búcsúzzon.

 

Szomorúan nézem,

S bánatos is vagyok,

Mert az elmúlások

Bíz oly fájdalmasok!

 

Dvihally Károlyné

 

 

 

 

Papp-Váry Elemérné (Sziklay Szeréna)
 
HITVALLÁS 
 
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
 
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
 
Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:
 
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
 
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
 
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
 
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
 
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
 
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
 
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
 
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
 
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
 
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
 
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
 
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
látogató olvassa a lapot.
levelező
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
kép
Tartalom
 
Versek
Versek : Gyóni Géza III.

Gyóni Géza III.


KOSSUTH KATONÁI

Fekete felhőket kerget a sebes szél;
Fekete felhőknek szomorú hírt beszél;
Messze idegenben egy kiszáradt fáról;
Viharverte fának szomorú sorsáról...

A fekete felhő sírva fakad rája,
Hullatja a könnyét a magyar rónára.
Könnyben úszik a föld fűszála, virága
S megrendül a keble égő fájdalomtul...

Bús éjféli órán a harang megkondul.
Messzi sík mezőköri búgó visszhang támad:
Messzi búgó hangja harci trombitának.
Panaszos a hangja, mintha sírból jönne -
S hogy belesír a temetői csöndbe...
Mintha emlékeznék régi, regés korrul...

Honvéd-temetőben a mohos föld mozdul
Síró kürt szavára halvány, néma árnyak
Gyepes sirjaikból csendesen kiszállnak.
Egyikük a zászlót most is úgy szoritja,
Mint mikor utolsó, legszebb harcát vítta.
Az a rongyos zászló régen egy színné lett -
De szent áhitattal néznek fel reája,
- Mint akkor, a véres - utolsó csatába -
A halott honvédek.
                                               Kardosan, mentében,
Mintha az ellenre most mennének éppen -
Hangtalan parancsra sorakoznak rendben,
Mint akkor, az élő honvédregimentben.
Üveges szeműkben mintha tűz lobogna,
Homlokukon egy csik kigyullad pirosra,
Csak egy szóra várnak, hogy: Rajta! s robogva
Rohannának, mint a régi szép napokba...

S a vezér megszólal,
Temetői csendben, kongó, síri szóval:

Hivtalak, - itt vagytok, ti halott honvédek,
Hű, vitéz bajtársak,
Kik a szabadságot halálig védtétek -
Itt a szolga földön mit is keresnétek!...

Meghaltatok már ti, - most csak igazában!
Halljátok a jajszót a magyar hazában?
Halljátok, hogy zúg, bong a halál harangja?
Sose volt még ilyen szomorú a hangja...
Látjátok, honvédek! Temetnek, temetnek,
Sose volt még gyásza halotti menetnek...

Mi sem voltunk akkor igazán meghalva,
Mikor az ellenség levágott a harcba -
El sem is voltunk még igazán temetve:
Mert mindig várhattunk a nagy »üzenetre«!
Kezünkből a kardot még ki se vehették -
Reménykedve vártuk: üzen még! üzen még!

Hogy kiszálltunk volna mind a sírjainkbul,
Mintha a föld keble ropogva megindul -
A vén csatakígyó dörgött volna ujra,
Ez a régi penge, hej, de kicsorbulna!
Dőlt volna az ellen - százezer egy ellen!
Állt volna a magyar ujra rendületlen. -
Nem birt volna egy se, egy se ellenállni -
Mi vertük volna - a Kossuth katonái!

Hogy vártuk a szavát, bizva mindahányan!

Hej, de soká tartott az a siri álom!...

Jöttek azonközben a vitéz bajtársak,
Honvédő hősei csodaszép csatáknak,
Egyiknek a karja, másiknak a lába
Maradt ott valahol a véres tusába...-
Kardjuk - az nem volt már...
                Hol hagyták?... Lerakták...

Hej, de megbecsülték őket a magyarkák!
A földet, mely omló vérüket fölitta,
Jó kemény mankóval járták össze-vissza, -
Vállukról lelógott a koldustarisznya...
Úgy jöttek ki ide fáradtan meghálni
Koldustarisznyán a - Kossuth katonái...

Hej, de soká tartott az a siri álom!
Hogy csüngött a lelkünk a föltámadáson!
Ahogy be-betértek a bajtársak rendre,
Megkérdeztük őket: Üzent-e? Üzent-e?

Nem üzent, nem üzent
                                               Maga jön el hozzánk!
Messze idegenből most hozzák, most hozzák,
Mégis hazahozzák.
Halottasház lett az egész Magyarország.

Hívtalak, itt vagytok, ti halott honvédek!
Akinek szavára gyúlt bennünk a lélek, -
Aki most tér hozzánk ki a temetőbe,
Ezt a tépett zászlót hajtsuk meg előtte:
Hadd lássa, hogy tudták holtukban is várni
Édesapjukat a - Kossuth katonái!

A MAGYAR IFJAKHOZ

1902.

Ne mondjátok ti a »Kossuth fiának«
Fennen kérkedve, büszke magatok!
Hálát is néki, jó »Kossuth apánknak«.
Méltatlan ajkkal, óh, ne adjatok.
Szellemidézni nagy koporsójához
Áhitó szívvel jártunk el csupán -
Óh, sérti most, mit szívetek elé hoz;
Csinált virág a honfi könny után.

Ha annyi láng hevíti majd a lelket,
Amennyi láng az ő szivében élt,
Ha majd az árral nagy tusára keltek
Ez árva honnak szent szerelmeért,
Ha porrá égett kebletek tüzében
Mind, mind az ő, az Eszme ellene -
Szabad ajkakról szent imádságképpen
Akkor hangozzék a Kossuth neve!

Addig - kiáltsa bár csinált érzését
Ország-világgá százezer ajak,
Csodás alakját érctáblákba véssék,
Magasztaló dalt hadd daloljanak, -
Addig Kossuth nem lesz a mi Kossuthunk,
Addig az érc lelketlen érc marad,
Amíg csak egybeforrni nem tanulunk
Lelkének izzó kohója alatt.

Nem, nem sivár szó, melyet az üres sziv
Röpit magából, - tett beszél manap.
Hol eszme ellen eszme nagy harcot viv,
Parázs lelkek csak ottan forranak.
Kicsiny viszályban Isten sujt a népre,
Mely szépért lelkesedni nem tudott -
Én nemzetem te, áldd az Istent érte,
Amért minékünk adta Kossuthot.

Ő megtanitott, hogy kell lelkesedni,
Azért, mi egy és szent, igaz, - magyar,
Melyért előtte hősök büszke sergi
Enéltük adták inkább, mint a kart;
Oroszlán harca megtanitott minket,
Hogy kell áldozni életet, babért
S jaj, bús tanulság, mit halála hirdet;
Meghalni messze hontalan honért...

Rákóczi lelke újra, újra villan:
Árpádok népe nem lesz soha rab.
Nem süllyedt még le, nem süllyed poriglan -
Kossuthnak lelke örökünk marad.
A honnak olthatatlan hő szerelme -
Nagy, szent örökség, ezt hagyá miránk,
Ezért harcoljon vas kar, éles elme,
Forrjon mi hő vér, égjen ami láng!

Kossuth nevével, Istenünk nevében
Fel újult harcra, ifjak, fel tehát!
A nyílt magyar szív egy igazban éljen:
Szeresse, védje gázolt igazát!
S ha megharcoltuk itt e földi harcot,
S egy életért - honn sír borul reánk:
Kinek nevével lelkünk égve harcolt,
Fiának vall majd nagy Kossuth apánk!

SZENT HAMVAK

Állok, szabadság, ódon templomodban.
Mi benne fény volt, itt van, összehordtam.
Mártírkoporsó, vérpad benn az oltár,
Tört békócsörgés a dícsérő zsoltár;
Tépett zászlók, rúdjukról leszaggatvák,
A csonka jelszó rajt: Isten - - szabadság...
S a szent csaták elnémult orgonája:
Tört, csorba ágyúk fekszenek sorjába,
Ahogy a végső fönséges akkord,
- A zsarnokok ítélő harsonája -
Halált lehellő ajkukon fagyott...

Éjfélre jár és én magam vagyok.
A fáklyafény inogva végsőt lobban -
Állok, Szabadság, ódon templomodban.
És visszahívom tűnt korok csodáját;
A dűlő oltárt újra környülállják
Az áldozók, a rajongók, a szentek
S imádatánál az ezerszer szentnek
Halottszín arcuk vérpirosra válik,
Ahogy az esküt mormolják: Halálig!...

Izzik, forr, sír az oltáron a tűz -
Elfut a hőség, hogy szívembe tűz -
S a szentelt oltár égre kúszó lángja
Hogy belémarkol a rab éjszakába:
Hallom, hogy zúg, zsong a legszebb hozsánna,
Tört lánc csendül a szent harmóniába,
A néma ágyúk újra mennydörögnek,
Csorbult acélok cikázva zörögnek -
Szemem kigyúlad: elvonulni látok
Régi regés kort, legendás világot.
Csótáros, hódos paripák robognak,
Hallom moraját zárt kuruc soroknak -
Poros felhőben ércsarkantyú villan.
Patkók robaja lehat a poriglan.
Aranykantáros, hódos, büszke ménen,
Mint a Hadisten küldötte, kevélyen
Tekintve végig a csatatéren,
Rákóczi megjelen...

Rónán reccsenve rézdob ütődik,
Tárogatóhang búg a felhőkig,
Lobogók, fekete-pirosak, lehajolnak,
Köszöntik urát szabadult magyaroknak.
És mint a szélvész, nyargalnak nyomában,
Ahogy kiáltja: Kurucok utánam!
S zúg, zendül a szél trencséni gyepen,
Rákóczi hada repül ott sebesen, -
A vén csatakígyók tüzet ontva morognak -
Lantos viszi hírét haragos kurucoknak...

Százszor szított tűz üszke végsőt lobban.
Állok, Szabadság, sötét templomodban.
Mi benne fény volt, elhamvadt, kiégett. -
- Fáklyát elő! Én félem e sötétet.
Csak szenes üszkök, szálló, szürke hamvak,
Amik a lángok hűlt helyén maradtak
S a végtelen csönd, a fojtó, lelketlen
- Egy lidérc, mely megüli a lelkem. -
Zászlók foszlányát szellő se lebbenti,
S kik itten álltak, nincs közülök senki.
Árnyék se leng a szürke falakon,
A csonka ágyúk néznek rám vakon.
A tördelt láncok újra összeforrva...

- Hazugság! én láttam őket porba!
E holt ágyúk egy perce még dörögtek.
Robaja hallott patkóvágta rögnek.
E tépett zászlók sápadt fakó rongya
Suhogó szélben lobogott kibontva.
Hazugság! itt e néma, szürke hamvak
Hideg parazsán lángok égre csaptak -
Te nagy, hazug csönd, felelj, hova lettek
Az áldozók, a rajongók, a szentek!?

És szél sír át az ódon falakon,
Éjféli csöndben halkal zsongás támad,
- Elhaló hangja zsoltár dallamának -
S láthatlan ajk beszédét hallgatom:
»Oltár, melyhez nemzet imája forr,
Oltár, melyet minden cudar tipor,
Oltár, melyen az áldozó elég:
Magyar szabadság, a tiéd, tiéd!
És nincsen áldás, nincsen köszönet,
Mert átok fogta ezt a nemzetet,
Minthogyha vernék pokoli hatalmak:
Hogy gyujtsa, gyujtsa oltárán a lángot,
Hogy gyüjtse, gyüjtse csak a szürke hamvat.
Soha ne lássa meg - a szabadságot!
Elégett rajt az első áldozó,
És el fog égni tán az utolsó -
De addig óh csak gyüjtse, óvja óva
Szent hamvaikat egy nagy koporsóba.
Nagy koporsóba, óriás hamvvödörbe,
Ebbe a százszor árva magyar földbe -
Míg mind együtt lesz, ami lángolt, égett
Izzó keblében egy bús ezredévnek,
Véres keblében ebmardosta népnek...

És jőni fog a végső, az utolsó,
Megroppan majd a kárpáti koporsó -
És jőni fog majd szélnek zendülése,
A győzedelmes, fényes ünneplésre,
Mikor a végső fönséges akkordra
Megnyilik az ércajkú orgona,
Mikor nem lesz majd kishitü, ki féljen.
Szent hamvak üszke akkor száll a szélben.
Minden kebelbe csóvát vet egy szikra,
Hunyó parazsát égő lángra szitja:
Ami panasz volt, ujjongásra váljon,
Ami könny elfolyt, elégjen a lángon,
Mi égre sirt, a bút örömre váltsa
Rab éjszakából szebb föltámadása!«

S im messze virrad. Fáklya kialszik.
Tárogatóban lágy zene hallszik.
Marmora parton, galatai rögbe
Kapa vágódik, éjfélbe sürögve.
Marmora parton támad sebes szél
Egy temetőről örömhirt beszél.
Kongatja félre a nagy harangot,
A magyar rónán zúgva barangol,
Hívó hang harsan fekete éjbe:
Jertek, jertek a vezér elébe!
Fekete hamvát kurucok hozzák,
Nemzeti színt ölt nagy Magyarország,
Szomorú arcán örömtűz lángol,
Szomorú arcán nincsen gyászfátyol,
Sápadt eget lángszíne bevonja:
Minthogyha nem is temetés volna,
- Föltámadásnak ünnepe volna!

VERGŐDÉS

Csak vergődés volt, amit eddig éltem.
Karom a biztos sziklafalt kereste.
Magasra vágytam, ködbelepte mélyben -
S félig aléltan meglepett az este.
Fáradt voltam, már csak pihenni vágytam,
Csitítani e lázadó szivet -
Nyugtom nem volt közöny-vetette ágyban.
Örök, égő vágy hajszolt, kergetett.

S jártam meg újra tövises avarnak
Irtatlan útját némán, lelkesen.
Ebek hízelgőn a szívembe martak,
Ravasz ellenség várt titkos lesen.
Rózsát felvenni hogyha lehajoltam,
- Le nem szakítnék tőrül egyet is -
A porban is szúrt, - kígyó sziszeg onnan -
S a tűz lobog, az átok egyre visz.

Zsongott szivemben iratlan nóta,
Csengett fülembe sose hallott dallam.
S mely dalba öntse, múlt az ihlet óra -
Maradt örökre mélyen, leiratlan.
Jobb is. Mely elszállt - szivemből, letörve -
Csak visszarebbent, sosem értve meg, -
Levél volt, lehullt, elszáradt örökre
S rátaposott az álorcás tömeg.

Szivek gurultak szerteszét a porba, -
S kit jónak hittem - felkarolta tán?
Tisztátlan lábbal, hogyha eltiporta,
Tapsolt, ujjongott a szennyes csatán.
Amit szentül imádni megtanultam:
Isten, szabadság, nép, nő ideál,
Sárba taposva, sivár, koszorútlan;
Hazug imádság festett képre száll.

De már elég. Vérig gyötört a hajsza.
Bús, elcsigázott - megpihenhetek.
Már áll a lant a szögre felakasztva,
Iratlan nóták, Isten veletek!
Ami maradt is szivemben, kitépem -
Rózsát ki ápol jégfalak között?
Leszek tüskés ág letarolt vidéken.
A szív - az lázong még - de már törött.

Utamba tépett rózsaszál heverhet -
Utána nem nyúl ápoló kezem.
Szenvedtem én is, - nem bánt, ha más szenved,
Az árva búját már nem érezem.
Könny meg nem indít, bús panasz nem éget;
Leszek, mint más, közömbös, szívtelen.
Alszom, de már nem álmodom merészet!...
- S egy hang felel kacagva csöndesen:

Hazugság! Nem fogsz eztán sem pihenni,
Csak balga módra áltatod magad.
Töretlen úton fogsz eztán is menni -
Mi benned vágy, örökre vágy marad.
Rózsát a porba nem hagysz ezután se, -
Habár számodra csak tövise lesz, -
A rút valóság százszor sárba ránt le,
Felhők között te új eszményt keressz!

Hazugság mind! Közömbös szívtelenség...?
Sirsz ezután is a másik baján.
A szenvedőt mások csak hadd nevessék,
Te nála is jobban szenvedsz talán.
Mi dal volt benned, dal marad örökre,
Értetlen nótád úgy dúdolgatod, -
Amíg megbotlasz egy útszéli rögbe
S imába fúl el végső sóhajod...

HITÉRT

I.

Ködös estén, borús magányba’
Ha elborít a kétség árnya
S riadt galambként megremeg hitem,
Ha hallom, hitleneknek ajka
A hívőt már ma csak kacagja
S a gazság él milljók sziviben,
Ha sirva hallom, mint kiáltják
Az ártatlanra bűnök vádját, -
Hitem segítségért kiáltoz,
S mint szomjazó a hűs forráshoz,
A messze korba száll a lelkem...
Pedig akkor is éj volt földön, lelken...

...Komor, álomriasztó éjszaka...
Kiült az égre rút, ijesztő felleg...
Felleg megülte benn a lelket...
Sötétbe burkolt, néma lenn a föld.
Kopár mezőkön fagyos szél süvölt;
Szivet dermeszt meg metsző suhogása.
Az ég, hogy ezt a kint, halált ne lássa,
A földre sűrű, nehéz ködöt bocsát...
...S óh, nincs erő, mely zúgva rontson át
E fojtó, sivár, haldokló világon
S a fásult szivek legmélyére vágjon!
A hit, az oltár mind, mind rombadőlt!...
...És im a rom közt fáklyák fénye villan.
Hang kél a szörnyű, néma éjszakán,
Ijedt tolongás áradatja zúdul
És mellét verve tódul a tömeg,
Mely űzve, hajtva áldatlan bosszútul
A mestert százszor feszítette meg -
Most szemforgatva zúg: »Feltámadott!«
S mely neki újra, új Krisztust adott,
Hogy százszor újra áldozza fel érte,
Bűnös csókját leheli rá a kézre
S imádja, áldja a palást szegélyét,
Melyet a sár, föld pora illetett,
De hordozója igér örök életet...
...S vonul tovább az őrült áradat.
A foszló ködből már kilátszanak
Az örök város ódon tornyai,
Távol harangzúgást is hallani...
És arcra vetve ott fetreng a porba
A meghurcolt jog, emberméltóság -
Minthogyha újra éledt volna
A rég letűnt pogány isten-világ, -
A názáreti Jézust kiáltozva
Rút ajka átkos önmagát átkozza,
S pogány szivében kőbálványt imád...
Nem oszlik el... sűrűbbé lesz a fátyol.
Leszáll a szívre mind félelmesebben
S hang kél a láthatatlan távolából,
Borzadva kérdi: »Hol itt az ember?«

II.

Lelkén lehúzó lánc nehéz terhével,
A lélekvásár kellő közepében,
A kétség kínos ösvényére térten,
Ott áll az Ember, a Férfi, a Lélek,
Képe teremtő örök Istenének...
...Még tört a teste, lánc lehúzza lelkét,
Az őrült ár ragadja őt is el.
Még révedezve, kétkedőn tekint szét,
De lelke küzd már terhivel.
Még ott mormolja érthetlen imáját
Az öntudatlan fetrengő tömegben,
De szivét, lelkét a kétségek hányják
S mélyén a tagadás szárnya meglebben.
Még mondja ajka, - s óh nem tudja hinni,
Hogy itt találja édes Istenét,
Lelkének titkos, áhitott nyugalmát -
S amíg hanyatló, bús fejét behinti
Hazug áldással kishitű barát:
Minthogyha tövissel köritenék,
Szeretne felkiáltni fájdalmába, -
De zúg körötte siketítő lárma
S már-már meg újra elragadja
A vad tömegnek áradatja...
S ahogy féltőn szorítja jobban
Kincsét, a néma, leláncolt szent könyvet,
Melyet úgy őrzött féltve, nagy titokban,
El ne rabolja a kaján irígy -
Úgy érzi, lelke kínzó súlya könnyebb.
S lepattanó lánc csörgésébe mintha
Csodatévő hang csengése szólítna
Sosem hallott égi szó hangja: Higyj!

III.

S a lélekvásár kellő közepében,
A tisztulásnak ösvényére térten
Ott áll az Ember, a Férfi, a Lélek,
Képe teremtő Istenének.
Körötte zúg a vergődők morajja,
Emelt fővel csak ő áll egymaga.
És szól és hangja nagy hitétől reszket;
»Az Istenember hordta a keresztet,
Ártatlan vére hullt a földre értünk
És megváltotta szörnyű vétkezésünk.
Óh, ne vigyétek lelketek vásárra!
Az égből jő az, nincsen földi ára!
Egy váltság van csak, az, mit Ő tanít,
Amit nem árúl e világ: A hit!«...
Szólt és szavában élő hite csengett...
Hallja s nem érti a tömeg a szókat...
Megdöbbenés moraja szívet renget
És gúnykacaj közt kél a dölyfös szózat:
»A názáreti Jézus meghalt és helyette
E földön én, csak én vagyok az Ur!
S ki ellenem a harcot itt felvette,
Kinos halált halt mulhatatlanúl.
Gyarló erőddel mit törsz fellegekbe?
Vigyázz halandó földi életedre!...«
...És a sötétben máglyák fénye látszik
Ijesztő rémként el Wittenbergáig -
De retteg bár a haláltól a gyáva,
Nem reszket ő, ki rátalált magára.
S felel a gőgre szelidség szavával
S szavát az érzés, mély hit hatja által:
»Nem én élek, de él a Jézus bennem!
Nem trónusodban, de itt benn szivemben!
Dühödben halált kiálthatsz reám,
Örök haláltól véd hitem s Atyám!
Te adsz halált, de éltet ad a hit,
Mely engem éltet, téged megvakít;
Hitem az élő, egy, igaz Istenben,
Hitem a jóban, örök szeretetben;
Hitem, hogy a jót megáldja az Úr
S a gaz hitetlen útszélen pusztul,
Hitem, mely megtart rendületlen
Forrongó árban, küzdelemben -
Dühödnek árja ám most eltemet:
Hit szárnya hordja égbe lelkemet...«
...És nagy hitében fel az égre néz -
S ím oszlik a köd, a fojtó, nehéz,
Már bontja szárnyát hűs tavaszi szél,
Csodatévő hitről szépen elregél...
Csak ott lent zúg a szentséget bitorló
Rettentő karját átokra kinyújtva:
...»Légy átkozott, örökre átkozott!«
De óh, a porban fetrengő tömeg
Átkos kezét már nem csókolja meg...
A meghurcolt, a meggyalázott ember
Eszmélni kezd... s az elnyomóval szemben
Megáldja azt, aki felemeli!...

Mert im, egyszerre népek ezrei
Ébredő hittel környülállják
Az újabb, szebb kor lobogó máglyáját
Melyen porrá ég a zsarnok átka,
S hamván a porladó pogány időnek
Az Idvezítő templomai nőnek
S milljó ajakról zeng fel a Hozsánna!

IV.

Megcsapja lelkem is lobogó lángod
Örök, élő tűz, szellemszabadság!
Ki átperzselted az egész világot
S lelkét az éggel egybe olvasztád,
Hozsánna néked, pusztuló korodnak
Újjá szülője, hit apostola!
Az idők szárnyán századok forognak, -
Csak szellemed, az nem múlik soha...
Im három század bérceire hágva
Nem szűnő hittel kiáltom feléd:
Az vagy te nékünk: szellem Szabadsága,
Új kor vezére. Üdvözölve légy!
Ki visszaadtad az embert magának,
Útját mutattad Istene felé,
Kinek hitében három gyötrő század
A szenvedés közt hitét fellelé,
Szállj meg bennünket hithős szelleme,
Mert visszaveti árnyékát a kor;
És testvér kél testvérnek ellene:
Hitetlenség árnya is már bétakar...
Gyöngülő hitben idézünk nagy szellem,
Korhadt időknek bérces óriása:
Taníts megállni rendületlen
Forrongó árban, küzdelemben
S óh, öntsd e hitlen kor fiára,
Mire templomod építed,
Világfenntartó, nagy hited!

****************************************************

Magyar rónán

 

Kalászos mezőkön kaszát kalapálnak…

Kalász érésére kisajtolt magyarok

De nehezen várnak; de nehezen várnak…

 

Búsult öreg magyar az Egeknek mondja:

„Magyarok Istene,immár fölségednek

Lesz-e miránk gondja?lesz-e miránk gondja?”

 

Sasmadár repül a rónákon keresztül-

Sárga kalásztenger valami szellőtől

Susogva megrezdül,-susogva megrezdül…

 

S hogy a suttogó hang mind erősbre válik,

Tisztán hallja immár:”Csak a jogod mellett

Állj meg mindhalálig,állj meg mind halálig!”

 

 
Az Igazat…

 

Az Igazat tudni,

látni és érezni

egyedül,magában

még nem elég,

az Igazat ki is

kell mondani,

akkor is,ha ezért

a bér a vég.

 

Paudits Zoltán

 

Lelkemen
galambok
ülnek,
csillagok
fényében
álmokat
szülnek.
Feltámad
végtelen
vágyam,
"átfestett"
Hazámat
megint
Magyarnak
lássam!

Paudits Zoltán

 

_
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Legyen ez a kezdölapom!

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
balagelapja látogatottsága
Indulás: 2006-04-08
 
Levelező lista

E-mail:

A hírlevél üzemeltetője:
http://lev-lista.hu

 
My Topsites List
Kategorizált nemzeti honlapok
 
Komáromi honlapok
 
erdely.ma hírei

 
néhány szó Komáromról
 
szavazó
kérek mindenkit a megfelelő válasz adására.köszönöm
Az alábbiak közül melyet olvas/olvasol legszívesebben

Arany Tarsoly
Dobogó
Front
Karpatia
Magyar Fórum
Magyar Oldal
Magyar Világ
Magyar Világkép Kutató
Nemzetőr
Szittyakürt
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Lengyel Károly

 

KIHALTAK

Hazudni lehet, amíg valaki elhiszi
Remegve félve, éjt nappallá téve
Csak a való meg ne születhessen
Csak az igaz ne lépjen a fénybe
Lehet verni ezreket az utcán
Szabad temetni ezernyi ártatlant
Csak nékik hazájuk ne legyen
Csak ne hallják szavukat
Földelni múltat fehér ingben
Arccal lefelé kátránypapírban
Majd őrizni, hogy meg ne leljék
Hiszen bármikor feltámadhat
Mi változott itt ötven év alatt?
Nincsenek köröttünk szuronyok?
Nincs. De mellettünk a poloskahad
Hitelből épít vetített tornyot
Pőre koldusként hantról hantra
Jövőnk fejfáit simítjuk
Hol barázda végén tábla hirdeti
Magánterület s megtorpanunk
Vágta helyett feszes a vigyázz
Markolat helyett hurkot ölelünk
Elvetélt dac és büszke gyász
Nem lesz hol kísértenünk
Szóközeinket is szabványosítják
Birodalmi sorszámot kapunk
Új heródesek rágják álmainkat
Az égre is csak festik a Napot
Mi végre volt hát ezer év?
Most parancsra levésik nevünket
Talpak nyoma véres zászlónkon
Szélszőtte az utolsó lehelet
Engedetlen szíveinket kivájják
Fejünkre szórva átkokat
Könnytenger vár meg virágeső
Víznek adják szép hamvainkat
Vérünkkel szentelnek honrablást
Időbuborék leszünk a világban
Porosodó múzeumi látvány.
A tárlófelirat szerint kihaltak.

Budapest, 2007. január 21.

Az Összmagyar Testület Nyilatkozata

Testületünk súlyos aggodalmának ad hangot és tiltakozik,hogy a kormány elhenyagolta sz 1456-os világraszóló magyar diadal emlékének méltó megőrzését,nemzetközi népszerűsítését,és megfelelő közvetítését a világ közvéleményének megnyerésére.Az évforduló módot adott volna Hazánk akkori és mostani szerepének kiemelkedésére,a nyomasztó gazdasági gondok ellenére az ország megítélésének javítására.

 Különösebb anyagi ráfordaítás nélkül bebizonyíthatjuk,hogy Európa védelme-bátran hozzátehetjük,minden egyes ma virágzó nyugateurópai ország jóléte-jórészt erre az elsöprő győzelemre és a szinte egyedül vállalt önfeláldozó ádozatukra vezethető vissza.Tagságunk folytán az Európai Unió a legjobb keret a közös történelmi múlt hangsúlyozására.

 Mivel a kormány tagjai sikeres üzletemberek,a marketing egyik alaptörvényére hivatkozunk.Magyarország"eladását"a nemzetközi megítélésben semmiképp nem a privatizációval,az utolsó megmaradt,nekünk is jelentős hasznot hozó értékeinktől bármi áron megszabadulással kell lebonyolítani.

 Megfelelő eszközökkel tudatosítsa a kormány,hogy 1456-ban Európa védelmét Magyarország és a benne békésen együtt élő nemzetiségek összefogésa,a közös Haza szeretete és az áhított jövő építésének elpusztíthatatlan vágya vitte diadalra.Történelmi tény,Európa akkor az egész ismert világot jelentette,így a világraszóló győzelem az egész emberiség kultúrkincseinek megőrzését jelentette.Ez az együvé tartozás sokat segítene az Osztrák-Magyar Monarchia és Magyarország szétzúzását még ma is nyögő közép-európai tudat görcseinek feloldásában.Még nem késő,hogy 1456 üzenetét összekapcsoljuk a megtisztelő kerek évfordulók okán az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk méltó megünneplésével.Mindezekért Testületünk elvárja az elkövetett mulasztások haladéktalan jóvátételét,ezért

FELHÍVJA A KORMÁNYT,

intézkedjék a megfelelő lépések megtételére és erről az országot tájékoztassa.Mind a világ legnagyobb taglétszámú magyar civil szervezete,Testületünk fönntartja Alapszabály szerinti elidegeníthetetlen jogát,hogy állásfoglalását a világ közvéleménye elé tárja.

 

Budapest,2006. július 26.

       az Összmagyar Testület Elnöksége

   Dr.Molnárfi Tibor

  Katona Szabó István

 

EMLÉKEZÉS A GYÖZTES NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL 550. II. RÁKÓCZI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 330. 1956-os NAGY MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 50. ÉVFORDULÓJÁRA

 

Nincs még egy nép, mely olyan sok szabadságharcot vívott volna, amely újra és újra kiállt a szabadság védelméért - védte nem csak a saját nemzetét, hanem egész Európát .

Nincs még egy nép, amely annyi kudarc és vereség után ennyire tudna szenvedni akár az önfeladásig.
Nincs még egy nép, amely a szenvedések után hihetetlen erövel újra és újra talpra áll – mint a magyar nép.

A történelem nem kímélte a magyar népet. Állandó veszélyben forgott léte, veszélyeknek volt kitéve keletröl és nyugatról egyaránt. A magyar királyság soha nem támadott, mindig csak védekezett. Nem csak önmagát védte, hanem minden népet a Kárpát-medencében. A Szent Korona tagja nem csak a magyar nép volt, hanem minden a magyar királyság alá tartozó más nép is. Magyarországon sohasem a nemzetállam eszméje uralkodott, hanem mindig a multinacionális gondolat – ellentétben minden más európai állammal kivéve a római birodalmat. A mai Európát is mérföldek választják el attól a multinacionális eszmétöl, amely biztosítaná több nép és kultúra együttélését. Nem véletlen, hogy itt, Magyarországon van az autonómia és a regionalizmus bölcsöje.

Az a három történelmi esemény, amelyre ma emlékezünk, szintén megmutatja a magyarság jövöbiztosító és iránymutató szerepét:

• Hunyadi három évvel Konstantinápoly eleste után gyözött Nándorfehérváron. Konstantinápoly eleste egy éles választóvonalat jelentett az európai történelemben. Nem csak a Bizánci Birodalom végét jelentette, hanem az európai középkor végét is. Ezt a körülményt Európában a mai napig nem tudják kellöképpen megérteni.
A Magyarság megmentette Közép-európát a Balkán sorsától, amely a Berlini szerzödésig 1878-ig a török birodalomhoz tartozott, s amely átvette a bizánci birodalom szerepét és bebetonozta a nyugati és keleti kulturkör különbségét – a mai napig.

• A Habsburgok elleni Rákóczi szabadságharc nem csak az önrendelkezési jog és nemzeti mozgalom történelmében fontos. Rákóczi évtizedekkel a francia forradalom elött, évtizedekkel Montesquieu elött már ugyanazokat az eszméket képviselte: szabadság, egyenlöség és a demokrácia elvét és ezzel korai uttöröje a francia forradalomnak.

• Az 56-os szabadságharc ismét egy klasszikus harc volt az önrendelkezési jogért és egyben harc a totalitarizmus és kommunizmus ellen - az elsö lépés volt a kommunizmus bukásához. 56 nélkül nem lett volna 89. Nem lenne a mai Európa.

De hogy néz ki ez a mai Európa ? Élt a lehetöségekkel, amelyek adódtak a kommunizmus bukása után ? Megvalósult az az európai ház, amiröl 89-ben álmodtunk, és amelyben - Mitterand francia elnök szavai szerint – minden nép otthon fogja érezni magát ?
Nem valósult meg. Az Euróeufória után jött az Eurószklerózis, amely most komához vezetett.
Európa komoly válságban van.

Ezen a helyen olyan érzésem van, hogy el kell hogy meséljem életem egyik legnagyobb élményét Mindszenty hercegprímással kapcsolatban, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy bécsi tartózkodásának elsö születésnapi ünnepségen részt vehettem. A szentmise után a kápolna elötti szobában, a bécsi Pázmáneum II. emeletén, Mindszenty bíboros egy rövid beszédet tartott és Oswald Spengler könyvét, a „Der Untergang des Abendlandes „ A Nyugat bukását“ említette. Mindszenty nagyon lassan beszélt. És abban a pillanatban, amikor kimondta az utolsó szótagot – abban a pillanatban egy olyan erös földrengés kezdödött, amilyen Bécsben sohasem volt. Nagy zajjal, kinyíltak a gótikus oltárszárnyak, ingadozott padló mint egy hajón, nem tudtunk egyenesen állni. Lehulltak a tetöröl a cserepek és összetörtek az ott parkoló kocsik. Azt gondoltuk: „Most megtörtént“. Nem csak nekem, hanem mind a 15 jelenlévö személynek ez egy elfelejthetetlen esemény volt.

Ez egy jel volt.
Európa válságban van. Nem csak gazdasági, hanem mély identitásválságban is. Veszélyben vannak az európai értékek. Egy irányból a kegyetlen globalizáció támad, más irányból a fanatikus fundamentalisztikus iszlám. Veszélyben vannak a személyes, de a kollektív szabadságjogok is, föleg a hazához való jog.

Mi a teendö ? Újra kell egy nándorfehérvári csata ? Újra kell egy Rákóczi szabadságharc ? Újra kell egy 56-os felkelés ?

A mai veszélyek más jellegüek. Nem a katonai eröszak ellen kell harcolnunk, hanem eszmék ellen. Ez még sokkal nehezebb. Mert az ellenfél láthatatlan. Ez sokkal nehezebb, mert az ellenfél áldemokratikus formába bújik – az Egyesült Államok és Nagybritannia intö példák.
Ma nem szükséges fegyveres csatát vívni. Ami kell, az az, amit én neveznék „Szellemi honvédelmnek“ neveznék.. Szellemi honvédelemre van szükség. Védeni kell az európai értékeket a külsö támadások ellen.
De az ellenség bennünk is van : a közömbösség, az értéktelenség, az apátia, depresszió, gyávaság, félelem.
Talpra kell állnunk ismét, a történelem úgy látszik megismétlödik. Védeni kell magunkat, a Kárpát-medencei magyarságot, de egyben Európát is. Ismét védekezni kell, védeni kell az európai értékrendet mint 1456-ban, a szabadságjogokat mint 1703-ban és az önrendelkezést mint 1956-ban. Brüsszeltöl életfontosságú impulzusokat már nem lehet várni; ismét innen kell hogy jöjjön az impulzus, a történelmi tapasztalatokban gazdag Európa Közepéböl.

Nekünk van mit üzenni Európának és Európának van mit tanulnia tölünk. Az üzenet ugyanaz mint az elmúlt évszázadokban. Egy békés Európa csak a teljes és korlátlan népek szabadsága és önrendelkezési jogai alapján és az emberi méltóságot figyelembe véve lehetséges.

Van feladatunk. Mindannyiunknak. A szellemi honvédelemhez mindenkire szükség van. A szellemi honvédelemhez nem kell fegyver, de bátorság az kell.

A mai emléknap üzenete: legyünk méltóak öseinkhez, legyünk méltóak azokhoz, akikre a mai napon emlékezünk.
Legyen bátorságunk a történelemhez, legyen bátorságunk az igazsághoz, legyen bátorságunk önmagunkhoz.

Isten adja segítségét, Isten adjon eröt !
Eva Maria Barki

Időjárás
Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.
 
"...így készülünk szelíd háborúra,
mindig magunkért, soha mások ellen,
sót párolunk és vásznakat szövünk,
s míg kisebbítnek lassan megnövünk!"
Dsida Jenő
Nagy Lajos Király Magánegyetem
Sms-hirdetőfal
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal